KözéletA vásárhelyi Szabó Bálint bejutott az országos döntőbe

2012. január 23., hétfő
 
A vásárhelyi Szabó Bálint bejutott az országos döntőbe
A városiegyéni verseny győztese, mindenkit legyőzőtt Csongrádon is, így a nyolcadikos fiú képviseli a megyét az Asztalitenisz Diákolimpia fináléjában.



Képünkön a két győztes és Rárósiné Borbás Marianna testnevelő (kísérő tanár)


Január 13-án a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda tornacsarnokában rendezték az Asztalitenisz Diákolimpia városi fordulóját, amelyben 6 iskola 9 csapattal vett részt. A négy kategória első három helyezettje, január 23-án, hétfőn Csongrádon indult a megyei döntőn.

A Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában rendezett versenyen, a hódmezővásárhelyi verseny egyéni győztese, Szabó Bálint 2. helyezést ért el.
Ezzel, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda 8. osztályos tanulója indul Csongrád megye színeiben a február 18-19-én Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn.

A megyei döntőn, Csongrádon, szintén dobogós helyezést ért el a vásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója, Vidács Dániel. A 3. helyen végzett.




 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.