Kék hírekA vásárhelyi postarabló beismerő vallomást tett

2013. július 2., kedd
 
A vásárhelyi postarabló beismerő vallomást tett

Siófokon fogták el, de már Szegeden hallgatták ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói N. Sándort, akit a június 28-i postarablással gyanúsítanak.

 

 

 


A 44 éves hódmezővásárhelyi férfi részletes beismerő vallomást tett. Hirtelen ötlettől vezérelve rabolt. Telefonját és egy gyógyszeres dobozt ragasztott össze, hogy elhiggyék, bomba van nála. Az elrabolt pénz jelentős részét szerencsejátékra költötte.

Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a 44 esztendős hódmezővásárhelyi N. Sándor menekült a hatóságok elől, miután meglátta a rendőrségi felhívást az interneten.

Azonban néhány órán belül megállapították, hogy Siófokon tartózkodik, majd elfogásához a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködését kérték. A gyanúsítottat a TEK műveleti egysége az egyik siófoki nagyáruház parkolójában fogta el hétfő kora délután – közölte a százados.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bűncselekmény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Megírtuk, június 28-án kora délután egy férfi ment be a szegedi Olajbányász téren lévő postára.  Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben nem kap pénzt, felrobbantja a nála lévő bombát. A postai alkalmazottak engedelmeskedtek a férfi követelésének. Egyes sajtóban megjelentek szerint 1 millió 400 ezer forintot vitt el a postáról.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Július elsejétől hatályba lépett az új Btk.

Július elsejétől hatályba lépett az új Btk.

Ha a lakásába éjjel fegyveresen hatolnak be, a támadás elhárítása esetén nem csak akkor jár majd büntetlenség, ha fennállt a személy elleni támadás veszélye. Egyes bűncselekmények 12 éves kortól büntethetők.
Kifosztotta és feldúlta a mindszenti üzletet

Kifosztotta és feldúlta a mindszenti üzletet

A hódmezővásárhelyi nyomozók a bejelentéstől számított néhány órán belül előállították a 25 éves F. Lászlót, aki betört egy mindszenti vegyeskereskedésbe.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.