Kultúra, oktatásA vásárhelyi piac az objektíven keresztül

2012. június 19., kedd
 
A vásárhelyi piac az objektíven keresztül

Először fordul elő, a most 10. születésnapját ünneplő Vásárhelyi Fotószimpózium életében, hogy az idei résztvevők között kiskorúak is vannak. Nem kell csodálkozni rajta, legfeljebb csak azon lehet, hogy egyikük egész oldalas fotóját láthatjuk Eifert János nemzetközi hírű fotóművész nemrég megjelent Képírás - Fotóakadémia című reprezentatív tankönyvében.

(Fotók: VH)

 

Mint azt a szerző – és az idei szimpózium résztvevője -  a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a két 14 éves diáklány, Pocsaji Tirca és Till Panni egy tavalyi budapesti pályázat során jelentkeztek az általa vezetett Nézni Látni Fotóiskola kurzusaira, amelyen megmutatkozott tehetségük.  Tanítványait most elhozta szülővárosába Hódmezővásárhelyre, az idei Fotószimpóziumra.

Tavalyelőtt a szimpózium témája a tégla, annak felhasználása volt, 2011-ben pedig a város szakrális élete került – szó szerint – a fókuszba. Idén pedig a piac, a vásározás pillanatait örökítik meg. Eifert János két ifjú tanítványa meg is jegyezte, ez a téma örömet jelent számukra, mert idővel sajtófotósként képzelik el a jövőjüket.

A 14 résztvevő egy hétig készíti képeit a piaci napokon, illetve elmennek a gazdákhoz, őstermelőkhöz is, hogy hétköznapjaikat is lencsevégre kapják.

 

Balla András, Dozvald János, Dömötör Mihály, Eifert János, Herbst Rudolf, Kovács Kata, Németh Andrea, Patyi Árpád, Pocsaji Tirca, Rácz Norbert, Radics Márk, Till Panka, Siklós Péter fotósokat Módos Gábor a szimpózium szakma vezetője, június 18-án a Virág utcai Alkotóházban tartott megnyitón útmutatásként, arra kérte a résztvevőket, hogy a változatos és látványos megoldások mellett is egyfajta egységesebb szemléletmódban gondolkodjanak, hiszen a „termésből” jövő ilyenkor kiállítást rendeznek az Alföldi Galériában.    

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.