KözéletA vásárhelyi oroszlán nagy ugrásra készül

2012. február 26., vasárnap
 

Február 27-én délután megtartja első tavaszi tagtoborzóját a Hódmezővásárhelyen újonnan alakult Vásárhely Lions nevű amerikai futballt játszó csapat.

 

 

 

Képünkön a jelenlegi csapat (Fotó: Vásárhely Lions)

 

 

 

Mint arról novemberben írtunk, a jelenleg 12-14 lelkes hódmezővásárhelyi fiatal, ezt az igazán sok játékost megmozgató sportot szeretné meghonosítani a városban. Horváth Márió a csapat vezetője a VH-nak elmondta, február 27-én délután 3-tól a Hódtói Centrum műfüves pályájánál tartanak tagtoborzót. Ahogy fogalmazott, ennek a játéknak az a nagy előnye, hogy csapattagság nincs sem testmagassághoz, sem testsúlyhoz kötve. Mindegyik alkathoz, megtalálják majd a megfelelő posztot a pályán.

A körülbelül két éve, hobbiból összejáró amerikai futballrajongó csapat tagjai, novemberben úgy döntöttek, egy lépcsőfokkal feljebb lépnek és hivatalos csapat alakításába kezdenek. Ehhez toboroznak további játékosokat. A jelenlegi 12-14 fő sem tétlenkedett a télen, hanem nagy részük konditeremben igyekezett javítani az erőnlétén. A jó idő beálltával máris munkába kezdenek, hogy minél hamarabb bemutatkozzanak a vásárhelyieknek. A TV-ben látott tojásalakú labdával játszott amerikai futballmeccsek pályáját egyszerűen oldják meg: a yardok felfestésével és a meglévő futball kapuk kétoldali meghosszabbításával játékra alkalmassá tehető bármelyik itthoni pálya. Horváth Márió azt is elmondta, ha körvonalazódik a csapat, szeretnének szponzort találni. Most még viszont a csapat összeállítására koncentrálnak.

 
 
VH információ
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.