KözéletA vásárhelyi Nagy Attila szobrászművész Prima díjat kapott

2011. november 13., vasárnap
 

November 12-én szombaton este a szegedi Tisza Szállóban a VOSZ Csongrád megyei szervezete, társszervezetekkel karöltve 2011-ben hatodik alkalommal adták át a megyei Prima díjat. Idén is hárman kapták, köztük Nagy Attila hódmezővásárhelyi szobrászművész.

 

 

Képünkön Nagy Attila (j) a díjátadáson

 

 

Az egymillió forinttal és  Kligl Sándor szobrászművész kisplasztikájával járó díjat Nagy Attilának mintegy életműdíjként adta a grémium. Szombaton este a gálán egy körülbelül 4 perces kisfilmben mutatták be a vásárhelyi szobrászművész eddigi tevékenységét. A munkásságának egy-egy állomását felvillantó képsorokat követően nyújtották át a díjat.

A Vásárhelyi Hírek a díjátadást követően kérdezte, mit jelent számára az elismerés? Nagy Attila elmondta, két díjat emelne ki: a 2005-ben kapott Tornyai plakettet és a most kapott Prima díjat. Mindkettő a tevékenységének, alkotói időszakának elismerése. Hozzátette, megerősítik abban hogy jó úton jár, reményei szerint neve és szobrai fennmaradnak az utókor számára is.

Nagy Attila hasonló utalását találjuk rendhagyó önéletrajzában is, ahol erről azt vallja: A szobrász felelőssége abban ál, hogy valami nagyszerűt, egyedi csodát teremtsen, hiszen minden szoborban benne van az öröklét lehetősége.

 

 

 

Nagy Attila szobrászművész, grafikus Hódmezővásárhelyen született 1966-ban. 1988-tól 1995-ig (három év művészképzőt is végzett) a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke. Mesterei: Somogyi József, Bencsik István, Karmó Zoltán.

1996-tól három évig a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karán doktorandusz-hallgató.

 

Főleg kisplasztikákat, középméretű kompozíciókat készít. Figurális alkotásainak, állatszobrainak anyaga leginkább a bronz, illetve a kő.

 

Díjai:

 

Baudleaire-pályázat, Képzőművészeti Főiskola díja (1990),

Őszi Tárlat, Nívó-díj (1994),

Herman Lipót Díj (1995),

Görög mitológia pályázat, Fődíj (1995),

Őszi Tárlat, Weisz-Cseszko díj (1995),

Váci Téli Tárlat, Fődíj (1995),

PhD.Dla ösztöndíj, PTE (1996),

Őszi Tárlat, Munkajutalom (1996),

XI. Portré Biennálé Aranydiploma, Hatvan (1996),

Őszi Tárlat Munkajutalom (1997),

Neufeld Anna Díj, Vác (1997),

Őszi Tárlat, Kurucz D. István Emlékalapítvány díja (1998),

Váci Téli Tárlat, II. díj (1998),

Váci Téli Tárlat, III. díj (1999),

Római Magyar Akadémia, ösztöndíj (2000),

Őszi Tárlat, Munkajutalom (2004),

Őszi Tárlat, Tornyai plakett (2005).

 

Olvassa el ezt is!

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.