KözéletA vásárhelyi mazsorettek portyája

2011. május 11., szerda
 

A hétvégén első alkalommal vesz részt a vásárhelyi Hód-Kristály Mazsorett együttes, 9 tagú Zafir csoportja, Magyarország legnagyobb Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválján.

 

 

 

 

A laktanyája miatt az egykor csak katonatelepülésként ismert Abasáron, ebben az évben 17. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivált

A Mátra alján, a Gyöngyöstöl néhány kilométerre fekvő települést minden évben a érdeklődők ezrei keresik fel a két napos rendezvény idején. Ezt már Kámán Árpád kórusvezető, a fesztivál főszervezője mondta el a Vásárhelyi Hírek munkatársának. Idén 90 együttes  vesz részt a május 14.-15-én rendezett fesztiválon. Elmondta, míg a bordalokat a zeneirodalom legszélesebb köréből válogatják az együttesek, a katonadalok repertoárjában viszont a 48-as dalok mellett megszólalnak az I. és II. Világháború dalai is. Mint minden évben, idén is több együttes érkezik a határon túli magyarlakta területekről. Hozzátette, ezeknek a kórusoknak, dalárdáknak a dalai különös és mindig új színt visznek a fesztivál zenei világába.

A vásárhelyi Hód-Kristály Mazsorett együttes Zafir csoportja számára is újdonságot jelent majd a fesztivál, hiszen ezen első alkalommal vesznek részt.  A 9 tagú csoport, ’48-49-es katonadalokkal készült, amelyeknek a zenei alapját a Városi Fúvószenekar játszotta fel CD-re. Ezt már Galambosné D. Szabó Katalin, a vásárhelyi mazsorettek művészeti vezetője mondta el. Műsoruk egyik érdekessége Huszka Jenő-Martos Ferenc: Gül Baba című operettjéből, a Bordalra készített koreográfiájuk lesz.         

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.