KözéletA vásárhelyi leventék kálváriájára emlékeztek

2014. április 5., szombat
 
A vásárhelyi leventék kálváriájára emlékeztek

A vásárhelyi leventék kálváriájára emlékeztek április 4-én, pénteken este a Levente téren, a Népkerti vasútállomásnál álló emlékműnél a Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Társasága és a Történelmi Vitézi Rend szervezésében.

 

 

 

69 évvel ezelőtt ezen a napon kerültek a front harapófogójába Bruck-Királyhidánál azok a 16-20 éves hódmezővásárhelyi fiúk, akiket leventeként vonultattak be a második világháború idején.

 

Hosszú és tragikus utat járt be az a 1800 vásárhelyi fiatal, akik 16-20 évesen kerültek a háború poklába. 1944. szeptemberében fegyvertelen munkaszolgálatra vonultatták be a levente korú fiúkat. A Tisza mentén végeztek erdőirtást, majd a Dunántúlra, Zircre vezényelték át őket mezőgazdasági, vasúti és romeltakarítási munkálatokra. A front előtt haladva ’45. március végén érkeztek az osztrák-magyar határra. 1945. április 4-én a történelmi Magyarország egykori határán, a Lajta folyónál kerültek két tűz - szovjet és német - közé, ahol az aknazáporban 12 vásárhelyi fiatal azonnal szörnyethalt, ketten pedig a gráci kórházban hunytak el. A többiek szovjet fogságba estek, majd a gyűjtőtáborokból ukrajnai lágerekbe hurcoltál őket, ahonnan az embertelen körülményeket túlélők csak évek múlva térhettek haza szülővárosukba. Ezek a fiatalok fegyvert soha nem fogtak a kezükben, mégis háborús bűnösként bántak velük a „felszabadítónak” nevezett szovjetek, majd a kommunizmus évtizedei alatt nem emlékezhettek a fronton és a fogságban elhunyt bajtársaikra.

 

A népkerti emlékműnél tragédiájuk és fogságba esésük évfordulójáról a leventék baráti körének titkára, Dr. Kis András emlékezett meg.

 

Olvassa el ezt is!

Élmények édes Erdélyországban

Élmények édes Erdélyországban

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai a Határtalanul pályázat finanszírozásával, március 14-től öt felejthetetlen napot töltöttek Erdélyben.
Hagyomány, megbízhatóság szakmaiság

Hagyomány, megbízhatóság szakmaiság

Törökországból is érkezik kiállító az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra. Április 25-én közel félezer kiállítóval nyitnak. Képekkel!
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...