KözéletA vásárhelyi kórházban nincs letétben felmondólevél

2011. december 23., péntek
 
A vásárhelyi kórházban nincs letétben felmondólevél

Folytatódik az egészségügy kálváriája: semmiféle pluszforrással nem számolhat az ágazat, amelynek költségvetési pozíciója csak romlik jövőre. Mindez azt jelenti, hogy esély sincs az orvosok és szakdolgozók drámai bérhelyzetének rendezésére, de még gesztusértékű béremelésre sem.

 

 

 

Így január elsején várhatóan ténylegesen aktiválódnak az "Élhető magyar egészségügyért" mozgalom által összegyűjtött felmondólevelek, amelyek száma december elején már a 2500-at is meghaladta - köztük több mint ezer szakorvosé és már öt megyében gyűlt össze olyan kritikus mennyiségű felmondás, amely azonnal és alapvetően fogja megrendíteni ezen területek orvos-ellátottságát írja a Kórházszövetség lapja.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kérésére, a napokban a biztonságos betegellátás érdekében a tiszti főorvos segítségével felmérték, hogy az orvosok akciói miként befolyásolják a kórházak működését, és az intézmények vezetői hogyan készülnek az esetleges rendkívüli helyzetre. Ha az érintettek beváltják „riogatásukat”, januárban válik láthatóvá a probléma nagysága.

 

Ez a veszély nem fenyegeti az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet betegellátását, jelentette ki december 23-án délben tartott sajtótájékoztatóján Dr. Kallai Árpád főigazgató. Mint mondta, a náluk is elkészített felmérés eredményének alapján kijelentheti, felmondólevelet egyetlen orvos sem szándékozik letétbe helyezni. A kórház 110 orvosának helyzetét megérti, hiszen lehetnének jobbak is a bérkörülményeik, de a jelen gazdasági nehézségeken majd túljutva reméli, hogy javulhatnak a bérezések. Mindeközben a kórház fejlesztése, a munkakörülmények javítása folyamatosan zajlik, mondta a főigazgató.

Dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önkormányzat igyekszik mindent megtenni a lakosság egészségügyi ellátásának javítása érdekében. A beruházások intenzitása is ezt mutatja. A képviselő szerint azzal, hogy a 110 orvos a helyén marad, viszonozzák a lakosságnak azt, amikor a kórházi osztályok bezárása és az ágyszám csökkentés ellen egy emberként demonstráltak.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.