KözéletA vásárhelyi kórház főigazgatója bepereli a polgármestert

2018. április 3., kedd
 
A vásárhelyi kórház főigazgatója bepereli a polgármestert

A hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója bepereli Márki-Zay Péter polgármestert az intézmény jó hírnevének megsértése miatt - jelentette be Kallai Árpád kedden a kórház udvarán tartott sajtótájékoztatón.

 

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi polgármester Kiss Attila jobbikos országgyűlési képviselő-jelölt fórumán egyebek mellett arról beszélt, hogy az életét kockáztatja, aki bemegy a vásárhelyi kórházba.

A kórház főigazgatója mintegy ötven munkatársa előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Márki-Zay Péter az elmúlt napokban rendezett lakossági fórumokon "rágalom- és gyűlöletkampányt" folytatott a kórház ellen. Az intézmény és az ott folyó ellátást minősítő állításaival megsértette a kórház 570 dolgozójának becsületét - tette hozzá.

 

Kallai Árpád hangsúlyozta: az intézmény valamennyi munkatársa azért dolgozik, hogy a Hódmezővásárhelyen és a térségben élők biztonságban legyenek. Hozzátette, az orvos-beteg és ápoló-beteg kapcsolat bizalmi viszony, és amennyiben ez sérül, a gyógyító munka kerül veszélybe.

 

A főigazgató azt mondta, hogy 2007-ben, amikor a kormány el akarta lehetetleníteni a hódmezővásárhelyi kórházat, példátlan összefogás alakult ki, tízezrek álltak ki az intézmény mellett. Bízik abban - fűzte hozzá -, hogy a kórház dolgozóinak fellépésével sikerül megvédeni az intézményt, és elérni, "soha többet ne érhesse a 2007-eshez hasonló támadás".

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Húsvéti áldás a vásárhelyi bokszolóknak és a Gurigás Teremnek

Húsvéti áldás a vásárhelyi bokszolóknak és a Gurigás Teremnek

Meghitt ünnepséget tartottak a Boxing Gym Vásárhely Hóvirág utcai edzőtermében, ahol Bán Csaba református lelkész megáldotta sportot és a sportolókat. Képekkel.
Nincs vásárhelyi döntős a szakmák versenyében

Nincs vásárhelyi döntős a szakmák versenyében

Az Eötvös, a Kalmár és a Corvin szakközépiskolákból évek óta mindig volt döntős. Vásárhelyen lesz a mezőgazdasági szakmák  országos döntője.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.