Kultúra, oktatásA vásárhelyi kézművesek újabb sikere

2012. július 4., szerda
 
A vásárhelyi kézművesek újabb sikere

Július 2-án nyílt a Vajdahunyad várban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban egy országos kiállítás, amelyre vásárhelyi alkotók is meghívást kaptak.

 

 

 

Képünkön a kiállítás plakátja

 

 

A Magyar Kézművességért Alapítvány az IPOSZ-szal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozatával együttműködve Magyar Kézművesség – 2012. és A víz világa- kézműves szemmel címmel kettős, nyílt pályázatot hirdetett. A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók egyaránt részt vehettek olyan egyedi alkotással, mely természetes alapanyagból, kézműves technikával készült.

Az országos kézműves pályázatba vásárhelyi alkotókat is beválogattak: Bereczné  Lázár Nóra kétszeres Magyar Kézműves Remek Díjas hímestojás-festő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere: ’Lapi motívumok gyimesvölgyi és hárompataki csángó írott tojásokon ’című pályázati anyagával, a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Nkft. Hímző műhelyének tagjai: Angyal Frigyesné, Jószainé Kis Katalin, Korom Jánosné, Marton Sándorné és Tóth Sándorné: ’Vásárhelyi hímzett párna és terítő’ tárgyú pályamunkájukkal, Pokomándy Zsuzsanna csipkekészítő, foltvarró foltvarrott franciaágy-takarójával, és Szlávikné Buzás Irén tojáskarcoló és –festő ’Vízben élek’ karcolt tojásmunkájával szerepelhetnek az országos kiállításon.

Július 2-án hétfőn 14 órakor a kiállítást Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.