KözéletA vásárhelyi katonanők fánkkal vendégelték meg afgán vendégeiket

2012. március 23., péntek
 
Afganisztánban március 21-én beköszöntött az újév, „Nowruz”. Ezen a napon ünneplik a tavasz első napját is, amely a megújulást és a reményt szimbolizálja. A főként az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT-12) felelősségi területén is kiemelt eseményként kezelték az ünnepet.

 

 

 

 

A magyar kontingens Baghlan tartományban jelentős fejlesztésekkel segíti a mezőgazdasági ágazatot. A terület a sok csapadék és a folyók miatt kiemelten alkalmas gazdálkodásra, így az óév utolsó napja a tartomány gazdái számára igen különleges nap. A hagyományoknak megfelelően a földbirtokosok összegyűlnek, hogy együtt köszöntsék az újévet és áldást kérjenek a bő termésért. Erre a jelentős eseményre – amelyet Pol-e Khumri város Mezőgazdasági Főiskoláján rendeztek - kapott meghívást Somogyi János alezredes, az MH PRT-12 parancsnoka is, aki az elmúlt évben kiemelkedő mezőgazdasági teljesítményt nyújtó gazdák számára ajándékcsomagot adott át, majd az ünnepségen résztvevőkkel közösen facsemetét ültetett a főiskola kertjében. (A faültetés az afgánok számára a folytonosságot, az újjászületést, a jövőt szimbolizálja.)


„Ez a fa, ha megnő, és törzse, gyökere megerősödik, ellen tud állni majd a viharoknak. Úgy, ahogyan az afgán kormányzat is folyamatosan erősödik megalakulása óta, és úgy, ahogyan a két ország kapcsolata erősödik a közel hat éve tartó tartományi magyar szerepvállalás óta.” – fogalmazott Somogyi alezredes.

 

A természet ünneplése mellett ez a nap az emberi kapcsolatok újraértékeléséről, a megbocsátásról és az optimizmusról is szól. A szokások szerint a nők összegyűlnek és süteményt sütnek. Ezt a tradíciót elevenítették fel az MH PRT-12 állomány nő tagjai, amikor meghívtak Camp Pannoniába néhány afgán hölgyet, akiknek fánkkal, valamint apróbb ajándékokkal kedveskedtek. Jó alkalom volt ez arra, hogy jobban megismerjék egymás kultúráját és szokásait.

 

Természetesen a táborban dolgozó helyi alkalmazottakról sem feledkezett meg a kontingens. Az ünnepi állománygyűlésen Somogyi János alezredes megköszönte eddigi munkájukat, majd újévi üdvözlőkártyákat és ajándéktárgyakat adott át. Köszöntőjében azt kívánta: az elmúlt év legjobb napja legyen az újév legrosszabb napja.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.