KözéletA Vásárhelyi Hírekkel a Vadasparkban

2011. június 14., kedd
 
A Vásárhelyi Hírekkel a Vadasparkban

A képen látható csoport egyik kisdiákja a 600. vadasparki látogató, aki a Vásárhelyi Hírek kedvezményes belépőjét igénybe véve, kirándult Szegedre. A május óta a Szerkesztőségünkön keresztül a Hódmezővásárhely és Kistérsége intézményei által igényelt csoportos és kísérő belépőjegyek árának több mint 20 százalékos kedvezménye, már meghaladta a 130 ezer forintot.

 

 

 

 

A lehetőség az iskolaszünetben is folytatódik, most különösen az óvodák részéről növekszik az érdeklődés, hiszen ott még nagyüzem van. És kihagyhatatlan egy nyári, kellemes kirándulás a mindig újdonságokkal teli Szegedi Vadasparkba.

Jól érezte magát az egyik legutóbbi csoport is, a Szent István Általános Iskola két elsős osztálya. Fényképes beszámolót küldtek a kirándulásukról.

 

Ebben a tanévben az 1. a és az 1.b osztályok számára a szegedi Vadasparkba szerveztünk tanulmányi kirándulást. A gyerekek lelkesen fogadták a hírt, hiszen valamennyiüknek örömet szerez, ha állatok közelében lehetnek.

Egy szép tavaszi délutánt tölthettünk el a Vadaspark árnyas ösvényein sétálva. Gyönyörű környezetben figyelhettük meg a lustálkodó nagymacskákat, a sétálgató zsiráfokat. A gyerekek nagy örömére a kíváncsi kis dél-amerikai majmok egészen közel merészkedtek a rácsokhoz. A pajkos szurikáta kölykök vidám hancúrozása mindenkinek mosolyt csalt az arcára. A réti sas hatalmas méretei ámulatba ejtettek bennünket, a bátrabbak pedig farkasszemet nézhettek egy élő farkassal. Egy kedves kis tó látképét tekinthettük meg a kilátóból, ahonnan a vízpart élővilága tárult a szemünk elé. Sétánkat időnként egy kis pihenéssel szakítottuk félbe, gondolva a fáradhatatlanokra, egy fa játszótéren foglaltuk el a padokat illetve a mászókákat.

A nap végén rengeteg élménnyel gazdagodva szálltunk fel a buszra.

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.