SportA vásárhelyi Herkules SE erős helyezései

2016. április 6., szerda
 
A vásárhelyi Herkules SE erős helyezései

A hétvégén Tiszaújvárosban gyűltek össze Magyarország - szó szerint - legerősebb emberei.

 

 

 

 

 

 

 

A két évtizedes  hagyományoknak megfelelően az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tornacsarnokában rendezték meg a 2016. évi Tavaszi Női és Férfi Nyílt Fekvenyomó, Erőemelő és Testépítő, Fitness tehetségkutató versenyt.

Mint minden évben, így idén is igen nagyszámban neveztek az ország szinte minden részéből. A benevezett egyesületek egyike a hódmezővásárhelyi HERKULES SE volt, amely 6 versenyzővel indult.

 

Mint azt elmondták, a vásárhely Tiszaújváros közötti nagy távolság, vagyis a korahajnali kelés sem szegte kedvét a hat versenyző „erőbedobásának”, aminek eredményeként a versenynap végére több érmes helyezéssel végeztek. Mint megtudtuk, mind a hat vásárhelyi sportoló Tiszaújvárosban megjavította egyéni csúcsát, és többen közülük életében először vett részt versenyen.

 

A különleges erősport edzéseinek Otlokán Mihály vezetésével a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának tornacsarnoka ad otthont. Az egyesület vezetése az MGK-val tervezi az együttműködést hosszabb távon is.

 

Eredmények:

 

Hocsi Ádám (Felnőtt, -66kg)

Erőemelés: 1. helyezés guggolás 127,5 kg

                                            fekvenyomás: 127,5 kg

                                             felhúzás: 170 kg

PE.Teszt:   3. helyezés saját testsúllyal, 30 ismétlés

                    1.helyezés 127,5 kg  fekvenyomás: 

 

Marton Gergő (Junior, -93kg)

Erőemelés: 1. helyezés guggolás 170 kg

                                fekvenyomás: 130 kg

                                felhúzás: 220 kg

 

Sinka Róbert (Junior, -83kg)

Erőemelés: 2. helyezés guggolás 130 kg

                                            fekvenyomás: 112,5 kg

                                             felhúzás: 175 kg

 

Szulcsán Bálint (Junior, -93kg)

Erőemelés: 3. helyezés guggolás 115 kg

                                           fekvenyomás: 125 kg

                                            felhúzás: 170 kg

 

Halter Krisztofer (Junior, -93kg)

Erőemelés: 4. helyezés guggolás 100 kg

                                              fekvenyomás: 90 kg

                                                felhúzás: 170 kg

 

Albert Róbert 

Men's Physique: 2. helyezés Testépítés: Arany minősítés

 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól

Győzelemmel búcsúztak az alapszakasztól

Győzelemmel fejezte be a 2015-16-os szezon alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt csapata. A Bonyhád lesz az ellenfél a középházi rájátszásban.
A világ legboldogabb kisfiúja

A világ legboldogabb kisfiúja

A sokat szidott MÁV most valami olyasmit tett, aminek ismeretében sokaknak megváltozhat a véleménye a vállalatóriásról. Képekkel!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.