KözéletA vásárhelyi Bethlen Gimnázium is adakozott

2011. december 23., péntek
 
A vásárhelyi Bethlen Gimnázium is adakozott

„Sok rászoruló és árva gyermeknek ajándékok nélkül múlik el a Karácsony. Ezen változtathatunk együtt! Mindehhez egy cipősdoboz is elég, tele ajándékokkal, tele szeretettel” – állt, immár ötödik éve a Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonyi felhívásában.

 

 

 

 

A minden évben meghirdetett Nyilas Misi cipősdoboz akció idei jótékonysági felajánlásait a Tiszántúli Egyházkerületben nyolc helyszínen várták. Az adakozásban minden évben több nagy cég is bekapcsolódik. Idén például a Chio Magyarország Kft. több mint 50 000 zacskó Chio terméket ajánlott fel program támogatására. Az egészséges alapanyagokból, rozslisztből sütött snackek jutottak az ajándékok mellé.

 

Hódmezővásárhelyen november 20. és december 15-e között lehetett az adományokat leadni a Bethlen Gábor Gimnáziumban, amely idén is csatlakozott a kezdeményezéshez gyűjtőhelyként. Az iskola diákjai 63 szépen becsomagolt ajándékdobozzal járultak hozzá egy-egy gyermek  boldogabb karácsonyához. A csomagokat Járay Loránd, a szegedi Siketmisszió képviselője juttatta el a megajándékozottakhoz.

 

A Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű programmal a Kárpát-medencében élő rászoruló gyermekeknek szeretnék szebbé tenni a karácsonyt, ezért ajándékokat juttatnak el hozzájuk. Már ötödik éve gyűjt a rászoruló gyerekeknek karácsonyi ajándékcsomagokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Tavaly több mint 12.000 csomag gyűlt össze, idén országszerte 25 gyűjtőhelyen várták az adományokat, amelyeket karácsonyig minden gyermek megkap.

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.