KözéletA vásárhelyi B. Attila tagadta bűnösségét

2012. január 13., péntek
 
A vásárhelyi B. Attila tagadta bűnösségét

Nem ismerte be két kollégája megölését B. Attila 31 éves hódmezővásárhelyi fiatalember a január 13-i Londonban tartott második bírósági meghallgatásán. Az első tárgyalási napot március 26-ra tűzték ki.


(Fotó: VH archív)


Január 13-én  pénteken megtartották a hódmezővásárhelyi B. Attila második meghallgatását a londoni Old Bailey Bíróságon.
Mint arról közvetlenül a tragédia után többször is beszámoltunk, a két munkatársa meggyilkolásával gyanúsított  B. Attila elfogása és kihallgatása után, óvadéki javaslat nélkül előzetes letartóztatásban van. A december 9-én megtartott  első meghallgatáshoz hasonlóan, most sem kellett személyesen megjelennie, mert meghallgatása a börtön és az Old Bailey Bíróság közötti zárt láncú TV hálózaton keresztül zajlott.

Mint arról tavaly elsőként számoltunk be, az augusztus 10-én Londonban történt kettős gyilkossággal a 31 éves hódmezővásárhelyi B. Attilát gyanúsítják. A két áldozat az angol Alice Adams és a magyar Vass Tibor. Mindketten 20 évesek voltak. 

Az eddigi ismeretek szerint, a Heathrow repülőtér közelében található Radisson Edwardian -Heathrow Hotelben  B. Attila és Vass Tibor recepciósként dolgozott és jóban voltak egymással. Később került a hotelbe Alice Adams. A két fiatalember a Radisson Hotel  mögötti utcában lakott. 2011. augusztus 10-én  a hotel menedzsere, aki délután azért csengetett be, mert a lány és Vass Tibor nem ment be reggel 7-re dolgozni. A lakásban Vasst és Alice Adamsot vérbe fagyva találta. Ezt követően negyed négykor riasztotta a rendőrséget.
Egy, a rendőrséghez két nappal később érkezett bejelentés szerint B. Attila csukló és nyaki vágott sérüléseit a West London kórházban látták el. Még aznap a kórházban letartóztatták B.-t.

Megírtuk az áldozatok környezetéből szerzett információink szerint B. Attila és Vass Tibor és Alice Adams között jó kapcsolat volt.

Az Iver Heath-ből származó 20 éves lány szintén ugyanott, a Radisson Hotelben volt recepciós. Halála előtt alig egy hónappal került a szállodába. Az egyik idősebb munkatársuk, aki a szállodában restaurant attendant, éttermi bekísérő elmondta, Vass Tibort becsületes, barátságos és megbízható kollégaként ismerte meg, olyan emberként, akivel öröm volt dolgozni. A lányt nagyon rendes, igazán melegszívűnek tartotta, akinek mindig pozitív kisugárzása volt. A lány édesanyja, Caroline Adams azt nyilatkozta a sajtónak hogy lánya mindenki szívét megérintette, akivel csak találkozott. A Buckinghamshireben, Iver Heath település szép és rendezett családi és társasházas Trewarden utcában felnőtt Alicenek mindössze 20 kilométerre volt a munkahelye, a Radisson Hotel.

Alan M. Hayes tudósítónk szerint a Scotland Yard sem az elkövetőről, sem a nyomozás eredményéről, avagy a motivációról nem mond semmit. Eddig csak a sajtóban megjelent részletek ismertek, amely legfeljebb csak találgatásra adhatnak okot. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az angol The Sun augusztus 15-i számának online kiadásában megjelent B. Attila – a tett elkövetése után 18 óra 23-kor angolul írt facebookos bejegyzése: „bárcsak felébrednék ebből a rémálomból”.


A január 13-án Londonban megtartott második bírósági tárgyalásán B. Attila nem ismerte be a két munkatársa megölését. Az első tárgyalási nap  B. Attila születésnapján, március 26-án lesz.

 
 
Alan M. Hayes - VH információ
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.