Kultúra, oktatásA városi történelemverseny legjobbjait díjazták

2018. április 24., kedd
 

Mintegy százhúsz általános iskolás vett részt a hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Klauzál Gábor Általános Iskola idén tizenkettedik alkalommal megrendezett városi történelemversenyén.

 

 

 

 

 

 

A versenyző diákok április 18-án két feladatlapot is kitöltöttek, az egyiken a tanterv szerinti történelemtudásukról adtak számot, míg a másik kérdéssorra az Emlékpont állandó kiállítását végigjárva válaszolhattak. A legeredményesebb diákok kedden vehették át a közgyűjteményben jutalmukat.

 

A korcsoportonként hat legjobb teljesítményt nyújtó tanulót és felkészítő tanáraikat köszöntve Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője örömtelinek nevezve, hogy száznál is több vásárhelyi diák tartotta fontosnak, hogy a város és a magyar történelem pillanatairól ismeretekkel rendelkezzen és az iskola falai között szerzett tudáselemeiket bővítse és elmélyítse. Az intézményvezető felidézte: ötödikes volt, amikor elhatározta, hogy egész életében a történelemmel szeretne foglalkozni, s hogy ez valóra váljon, ahhoz saját elhatározásán és kitartásán túl szükség volt megfelelő környezetre és jó tanárokra is. S ha nem is fog minden diák a história tudományával foglalkozni élete során, a történelem olyan alapokat ad a jelenkorban, a közéletben való tájékozódáshoz, valamint az önismerethez és a társadalomismerethez, amelyre bizton lehet építeni.

 

A 24 díjazott tanuló a jutalomkönyveket a Klauzál Gábor Általános Iskola két szaktanárától, Papp Enikőtől és Baranyi Imrétől vehette át, míg a felkészítő tanárok munkáit az Emlékpont köteteiből összeállított csomaggal köszönték meg.

 

A Szent István Általános Iskolába járó Füvesi Levente volt a legeredményesebb az ötödikesek mezőnyében. Mint elmondta: izgalmas versenyt tud maga mögött, s számára az Emlékpont kiállítását megismerve megoldandó feladatok voltak a legérdekesebbek. Levente nemcsak az iskolában foglalkozik szívesen a történelem tantárggyal, hanem otthon is gyakran olvas történeti könyveket, kedvenc korszaka az ókori civilizációk világa, különösen az antik Róma időszaka.

 

Eredmények:

 

5. osztály

1. Füvesi Levente (Szent István Általános Iskola)

2. Szénási Boglárka (Németh László Gimnázium, Általános Iskola)

3. Pethő Hanna (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

4. Nagy-Sztancsik Ádám (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

5. Sós Marcell (Klauzál Gábor Általános Iskola)

6. Faragó Emese (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

 

6. osztály

1. Borsos Viktor (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

2. Gáll Sarolta (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

3. Herczeg Laura (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

4. Mogyorósi Máté (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

5. Fátyol Adrienn (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

6. Balázs Benedek (Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola)

 

7. osztály

1. Balog Gergely (Szent István Általános Iskola)

2. Szabó Evelin (Varga Tamás Általános Iskola)

3. Kiss Timót (Klauzál Gábor Általános Iskola)

4. Pintér Tamás (Klauzál Gábor Általános Iskola)

5. Tarján Márk (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

6. Lovászi Szabolcs (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

 

8. osztály

1. Juhász Márk (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola)

2. Kovács Lilien (Székkutasi Gregus Máté Általános Iskola)

3. Nagy Alex (Klauzál Gábor Általános Iskola)

4. Kovács Dorina (Klauzál Gábor Általános Iskola)

5. Kosztolányi Diána (Székkutasi Gregus Máté Általános Iskola)

6. Molnár Marcell (Szent István Általános Iskola)

 

 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

IV. Hód-Futófesztivál Vásárhelyen

IV. Hód-Futófesztivál Vásárhelyen

Április 29-én vasárnap negyedik alkalommal szervezi meg a Hód-mentor sport és műpártoló egyesület a Hód-Futófesztivált. Részletes információk, térkép, nevezés.
Rendkívüli szúnyogírtás lesz Vásárhelyen

Rendkívüli szúnyogírtás lesz Vásárhelyen

A rendkívüli szúnyoginvázióra való tekintettel, a vásárhelyi Polgármesteri Hivatal  soron kívüli szúnyoggyérítést rendelt meg.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.