Kultúra, oktatásA városi angol fordítóverseny díjazottjai

2012. május 22., kedd
 
A városi angol fordítóverseny díjazottjai

Kardos László szerint a műfordítás ott kezdődik, ahol a szótár, a grammatika, a nyelvi konvenció mintegy föladja irányító szerepét, s szóhoz jut a válogatás és árnyalás, a stiláris ízeket és zenei effektusokat latoló nyelvi fantázia.” Ennek a szép megfogalmazásnak az ismeretében, nyelvtudás szempontjából nagyobb jelentőségű egy fordítóversenyen részt venni, és azon jó helyezést elérni.

 


58-an gondolhatták ezt, akik a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda angol nyelvi fordítási versenyének idei résztvevői voltak.

 

Az oktatási intézmény 2012-ben is megrendezte a hagyományos versenyét, amelyre meghívták Hódmezővásárhely és környékének tanulóit is.

A versenyben nem vehettek részt azok a diákok, akiknek anyanyelvük az angol, vagy több évet töltöttek angol nyelvterületen.

Seres Imre igazgatóhelyettes szerint az idén részben módosítottak a versenykategóriákon: az 5. és a 6. évfolyamon mindenki egy-egy kategóriában versenyzett, tekintet nélkül a heti angol nyelvi óraszámára.

A hetedik és a nyolcadik évfolyamon továbbra is két kategóriában rendezték meg a versenyt. Az I. kategóriában a heti maximum 3 órában angolt tanulók indulhattak, a II.-ban a heti 4-5 vagy több óraszámban angolt tanuló gyerekek versenghettek.

 

A 2011-2012-es tanévben is nagyon sokan vállalkoztak arra, hogy megmérettessék magukat, összesen 58 fordítást nézett át gondosan, 6 kategóriában, az egyenként 3 tagú zsűri. Most sem volt könnyű dolga a bírálóknak, hiszen nagyon sok precíz, gondos munka került ki a diákok kezei közül.

A támogatók között volt idén az Oxford University Press, a Longman Könykiadó, az MM Publication Kiadó, valamint a Hódtói Általános Iskola és Alapítvány. Felajánlásaikkal méltóképpen megjutalmazhatták a legjobb műfordítókat.

 

Eredmények:

 

5. évfolyam:


helyezés

név:

iskola:

felkészítő tanár :

 

I.

Kovács Dóra

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Radics Erika

II.

Szemerédi Richárd

Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda

Csikós Erzsébet

III.

Magyar Gergely

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Radics Erika

IV.

Nagyillés Nándor

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Radics Erika

 

6. évfolyam


helyezés

név:

iskola:

felkészítő tanár:

 

I.

Nádra Gergő

Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Somogyiné Varga Ibolya

II.

Szabó Kristóf

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Kenéz Éva

II.

Török Milán

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Vígh Áron

III.

Makó András

Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Somogyiné Varga Ibolya

IV.

Dawud Savannah Rose

Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Szénásiné Földesi Zsuzsanna

 

 

7. évfolyam I. kategória


helyezés

név

iskola

felkészítő tanár

 

I.

Kőszegi Máté

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Csikósné Váradi Andrea

II.

Nagyillés Fanni

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Pallagi Zsuzsanna

III.

Kovács Kristóf

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Pallagi Zsuzsanna

IV.

Benkő Patrik

Maroslelei ÁMK

Kováts Zsuzsa

IV.

Tóth Krisztina

Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda

Csikós Erzsébet

V.

Bagi Mária

Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda

Csikós Erzsébet

 

7. évfolyam II. kategória - Különdíjban részesültek


név

iskola

felkészítő tanár

Kovács Eszter

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Radics Erika

Hertelendy Zsófia

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Radics Erika

Rácz Patrícia

Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvod

Búza Imréné

 

8. évfolyam I. kategória


helyezés

név

iskola

felkészítő tanár

 

I.

Boér Andrea

Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda

Dezső Zsuzsanna

II.

Szabó Edina

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Dienes Orsolya

III.

Papp Szabolcs

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Csikósné Váradi Andrea

 

8. évfolyam II. kategória - Különdíjban részesültek

 

név

iskola

felkészítő tanár

 

Dzadzik Demeter Regő

Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Martin Tünde

Rostás Vanda

Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda

Radics Erika

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.