GazdaságA város geotermikus hálózatához csatlakozott a Tesco

2010. október 21., csütörtök
 
A város geotermikus hálózatához csatlakozott a Tesco
Egy nyilvános adat szerint a Tesco magyarországi áruházai 2008-ban 201 ezer tonna szén-dioxidot bocsátottak ki.

Egy jelentés szerint a Tesco áruházakat évek óta eleve energia­takarékosra építik, aminek köszön­hetően átlagosan 20-30 százalékkal kevesebb energia felhasználásával és széndioxid-kibocsátással működnek, mint egy hagyományos áruház. Az első ilyen áruházukat Sátoraljaújhelyen nyitották meg 2006. november 28-án. 2008 –ban az újonnan nyílt bonyhádi és a sátoraljaújhelyi áruház részére egy fúrt kút vizéből nyerik ki a hőenergiát, ezután a vizet visszasajtolják.  Az áruházlánc legutóbbi nagy volumenű környezetvédelmi beruházása városunkban valósult meg. A Hódmezővásárhely Vagyonkezelő Zrt. geotermikus kutakból nyert termálvizet hasznosítja. A geotermikus hálózathoz csatlakozott a Tesco. A berendezések átalakítása után az áruház fűtése és használati melegvíz-ellátása geotermikus energiával, azaz körülbelül 2 000 méterről felhozott termálvízzel működik. A gázfelhasználás (fűtés és meleg víz) csökkentésével éves szinten körülbelül 200 tonnával kevesebb széndioxid keletkezik, amivel enyhíti  a Vásárhelyi levegő szennyezettségét.  Egy nyilvános adat szerint a Tesco magyarországi áruházai 2008-ban 201 ezer tonna szén-dioxidot bocsátottak ki. A Kiotoi Egyezmény szerint 2010-ben 97,2 millió tonna kerül majd a levegőbe hazánkból.
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.