Kultúra, oktatásA város élete képekbe örökítve

2014. május 6., kedd
 
A város élete képekbe örökítve

A kreatívnak mondott fotográfus gyakran annak módját leli meg, hogy vizuális vagy nem vizuális, de rejtőző társadalmi lényeget, jelenséget tehessen láthatóvá - vallja Dozvald János fotóművész, aki a ma kezdődő és május 11-ig tartó tizenkettedik Vásárhelyi Fotószimpózium egyik résztvevője.

 

Fotó: Eifert János

 


További 11 fotóművésszel 6 napot töltenek Vásárhelyen, hogy egyéni látásmódjukkal képbe merevítsék a város mindennapjait. Ugyanis az idei meghatározott téma munkacíme ’Az én Vásárhelyem’.

 

Dozvald János, Armuth Gábor, Csordás Gábor, Siklós Péter, Módos Gábor, Fekete István, Gránitz Miklós, Németh Andrea, Kovács Kata, Molnár Géza, Balla András, Eifert János elkészült képeit, jövő év elején az Alföldi Galériában nyíló kiállításon láthatjuk majd. 

A névsorból kiderül, nagyrészük a magyar fotóművészet jelentős képviselője, illetve már más vizuális művészeti ágakban is sikeres alkotók jöttek Vásárhelyre. Köztük van, aki már szinte hazajár, mint például a kortárs magyar fotográfia egyik legismertebb képviselője és meghatározó egyénisége Eifert János.

Mint mondta, „Két határozott irány van az életemben: egyrészt a megörökítés, a fényképezés tárgyilagossága, egyfajta dokumentarista őszinteség, ugyanakkor egy új világ teremtése.” Fényképezőgépe objektívján keresztül ennek ígéretével nézi Hódmezővásárhelyt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyári diákmunka új lehetőségekkel

Nyári diákmunka új lehetőségekkel

Idén nyáron végre minden középiskolás diák és alapképzésből kikerülő, de tanulmányait nappali tagozaton folytató hallgató többi diáktársával együtt élvezheti a diákoknak járó jogokat.
Megcélzom a legszebb álmot, komolyan venni a világot…

Megcélzom a legszebb álmot, komolyan venni a világot…

Május 3-án 71 színes léggömb feleresztése jelezte, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban ismét eltelt négy esztendő, útjukra indulnak a végzős diákok. Sok képpel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...