GazdaságA város egy kedvezőbb konstrukciót választana

2013. szeptember 5., csütörtök
 
A város egy kedvezőbb konstrukciót választana

Az adósságkonszolidáció során Hódmezővásárhely esetében értékelték, hogy az önkormányzat a felvett hitel minden egyes forintját fejlesztésre fordította, mondta ma délelőtti sajtótájékoztatóján Almási István polgármester.

 

 

 

 

A város első embere arról beszélt, Hódmezővásárhely esetében az állami adósságkonszolidáció mértéke nagyobb volt, mint a város által 2006-ban kibocsátott 69,4 millió svájci frank értékű kötvények összege, mondta.

A fennmaradó hitel nagysága a város vagyonának csupán 10 százaléka, és kevesebb, mint amekkora adóssága 2002-ben az önkormányzatnak volt. Mint ismeretes, az adósságkonszolidációban Hódmezővásárhely adósságának 70 százalékát átvette az állam. Az önkormányzat teljes adóssága 22,358 milliárd forint volt, ebből 15,651 milliárdot vállal át az állam, a fennmaradó hitelállomány pedig 6,707 milliárd forint.

A város gazdasági helyzetének stabilitására közbeszerzésen 1,4 milliárd forintos működési hitel folyósítására keresi ingatlanfedezet mellett a legkedvezőbb ajánlatot. A hitel időtartama a szerződéskötéstől számított 240 hónap, azaz 20 év.

A szeptember 5-én tartott sajtótájékoztatón Dr. Végh Ibolya aljegyző külön hangsúlyozta: a lépéssel egyetlen forinttal sem nő a település adóssága, csupán a régebbi, a jogszabályváltozások alapján működési hitellé átalakított folyószámlahitelt cseréli a város kedvezőbb konstrukciójú, alacsonyabb kamatozású, hosszú lejáratú hitelre.

Ezzel a szándékával a város az önkormányzati adósságkonszolidáció után megmaradt hiteleit kívánja átstrukturálni. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét rangos díjat nyert a Csomiép Kft.

Ismét rangos díjat nyert a Csomiép Kft.

Az elismeréseket szerdán adták át a Parlamentben, Kövér László házelnök azt mondta, azok a találékonyság és szakértelem jelzései.
Szomszédoltak a vásárhelyi tájfutók

Szomszédoltak a vásárhelyi tájfutók

A Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club augusztus 31-én a helyi Spartacus Sportegyesülettel közösen Szentesen rendezte meg a Hódmezővásárhely Kupát. Eredmények!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.