Kultúra, oktatásA varázsszó: kompetencia

2010. november 24., szerda
 
A varázsszó: kompetencia

Az oktatási program része, a problémaközpontú tanítás, a gondolkodásra nevelés, a felfedeztető tanítás-tanulás, a megértésen és tevékenységen alapuló fejlesztés.

 

Befejező szakaszához érkezett a Bethlen Gábor Református Gimnázium, valamint a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola két éves pályázata. 2009. szeptemberében az Óemplomi Egyházközséggel közösen 40 millió forintot nyertek egy Európai Uniós pályázaton, amely a tanulók képességének, készségének fejlesztését célozta, és az alkalmazásképes tudást adó oktatást helyezte a középpontba. Röviden, a kompetencia alapú oktatás megvalósítása. Ugyanakkor, mint ahogy  Hódiné Földesi Sára, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola igazgatója (képünkön) a mai bemutató tanítás előtt elmondta, fontos volt számukra az iskola hagyományaira épülő értékek megőrzése. Három fő témakört fogott össze a projekt: szövegértést és szövegalkotást, a matematikát, valamint az idegen nyelvi ismereteket. Az idén augusztus végéig tartó program vissza nem térítendő finanszírozása lehetővé tette interaktív tananyagok, sokféle taneszköz beszerzését is. A Bethlen Gimnáziumnak közel 22 millió, míg a Szőnyi Benjamin Általános iskolának 13 millió forint állt rendelkezésre. A pályázati program zárásaként a gimnázium könyvtárában ma délután rendhagyó magyarórát tartottak, amelyen az általános iskola és a gimnázium tanulóinak egy-egy csoportja  bemutatta az általuk készített ’Így írunk mi’ című kötetet.

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.