Kultúra, oktatásA V4 országai felé nyit a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium

2019. január 26., szombat
 

Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, érdemes művész, a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumok szakmai vezetője és kurátora tartott vezetést pénteken az Alföldi Galériában a huszonegyedik szimpózium beszámoló kiállításán.

 

 

 

 

 


A legtöbb jelentkező a szimpóziumok sorában a huszonegyedik alkotótáborra érkezett, 65 művész pályázatott a lehetőségére, amelynek hátterét a Hódmezővásárhelyen működő gyárak és üzemek adták, hatvan féle alapanyagot, a hozzájuk technológiai ismereteket és gyári körülményeket biztosítva a művészeknek. A kurátor örömtelinek nevezte, hogy a jelentkezők között egyre több a fiatal, s arról is szólt, hogy a szimpózium a V4 országaiban kiépült kapcsolatainak köszönhetően ezen országokban erőteljesebb jelenlétre készül.

 

Legelőször az év végén a szlovákiai Komáromban (Komárnoban) állítanak ki közösen a vásárhelyi kerámiaközponttal kapcsolatban álló alkotók műhelyeinek művészei, amelyet a szintén szlovákiai Losonc-Kálnó művésztelepén megvalósuló nemzetközi tárlat után a csehországi Bechyni és a lengyelországi Wrocławban bemutatásra kerülő tárlat követ, míg a sorozatot Hódmezővásárhely zárja 2020-ban.

 

Pannonhalmi Zsusza elmondta: a kiállítássorozat lehetőséget ad arra, hogy a V4 országok kerámiaművészei közösen mutathassák meg tudásukat, bizonyítva, hogy ezen országok kerámiaművészete európai mérce szerint is kiemelkedő.

 

A Metamorfózis címet viselő tárlatot vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők a Kossuth téri kiállítóhelyen, s jövőre is lesz kerámiaszimpózium Vásárhelyen, amelynek témáját márciusban hirdetik meg a szervezők.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Tűzifa csalás vásárhelyi károsultakkal

Tűzifa csalás vásárhelyi károsultakkal

Szinte minden évben történik csalás tűzifával. Most egy 2017-es, sok károsultat érintő ügyben emelt vádat kilenc személy ellen a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség
Új könyvek bemutatója az Emlékpontban

Új könyvek bemutatója az Emlékpontban

Az Emlékpont munkatársa két kötetét mutatta be csütörtök este a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programsorozat harmadik előadásán.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.