Kék hírekA tolvajok vittek mindent, a kamera meg vett mindent

2012. február 2., csütörtök
 
A tolvajok vittek mindent, a kamera meg vett mindent

Egy 14 és egy 15 éves fiatalembert fogtak el a Makói Rendőrkapitányság munkatársai, akik tucatnyi kerékpárt loptak el Földeákról és a környező településekről.

 

 

 

 

 

 

A fiatalok már Földeákra is lopott kerékpárral érkeztek január 17-én. Először nyulat akartak hajtani, de az életkoruk miatt nem engedték nekik, ezért úgy döntöttek, hogy megnézik egyikőjük korábbi faluját. A nézelődésből végül bűncselekmény-sorozat lett. Kezdetben meglovasítottak két kerékpárt. A „nagy munkában” azonban megéheztek, ezért egy bicikli csomagtartóján hagyott teli ételhordókat is elloptak. A rántott csirkecomb után megszomjaztak, ezért egy kólát is elemeltek egy kosárból, majd megitták. A nap zárásaként pedig több bicikli kerekét kiszúrták, vagy leengedték.

 

A közelmúltban Földeákon kiépítették a térfigyelő rendszert. A földeáki körzeti megbízott a kihelyezett kamerák felvételeit vitte körbe a faluban, amelyekről a helyiek felismerték az elkövetőket. Előállításuk után részletes beismerő vallomást tettek, sőt azt is elmondták, hogy az elmúlt egy évben a környező településekről is tucatnyi biciklit loptak el. A kerékpárok mellett a lépcsőházakból cipőket is elvittek, az egyik boltból pedig legalább 50 tábla csokoládét.

Ellenük üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.