KözéletA testvérváros Rotary Clubja is segít

2013. június 18., kedd
 
A testvérváros Rotary Clubja is segít
Hangszereket kapnak a zenét tanuló tehetséges vásárhelyi fiatalok. A hódmezővásárhelyi Rotary Club egy éve elhatározott terve hamarosan megvalósul.

 

 

 

 

Június első heteiben öt napot töltött Haarlemmermeerben a Rotary Club Hódmezővásárhely 16 tagja. Hódmezővásárhely és a holland kisváros közel 25 éve ápol testvérvárosi kapcsolatot egymással. Része ennek a két város Rotary Club tagságának kölcsönös rendszeres látogatása is.

 

Megírtuk, a haarlemmermeeri Rotary 23 tagja éppen egy éve vendégeskedett Vásárhelyen. A látogatás egybeesett a soros elnök egyéves mandátumának lejártával, amikor az új elnök Czagány János lett.

A Vásárhelyi Híreknek adott interjúban akkor elmondta, terveik között szerepel hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok fokozottabb támogatása. Ennek részeként, hangszerek vásárlásával segítenék a zenét tanuló vásárhelyi diákokat. A hollandiai testvérvárosi, rotarys  látogatás ezt a célt szolgálta. Czagány János elnök tájékoztatása szerint, közös nemzetközi projekt kidolgozása van folyamatban, abból a célból, hogy a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola részére hangszereket vásároljanak. A terveket ezután felterjesztik a Rotary International-hez, amely biztosítja a hangszerbeszerzés költségeit.

Linda Parlevliet a haarlemmermeeri Rotary Club elnöke nyilatkozata szerint, nagyra értékeli a vásárhelyi Rotary Club közösségét, amelynek tagjai egymás jobb megértését és tevékenységükkel a jótékonyságot szolgálják. A most kidolgozott közös programot, a hengszerek vásárlását - is fiataloknak szentelik.

A Haarlemmermeerben járt hódmezővásárhelyi Rotary tagoknak - a hivatalos megbeszélések közben - a vendéglátók gazdag programokról gondoskodtak: kirándulásokon, múzeum látogatásokon vettek részt, jártak Amszterdamban. Fogadta őket Haarlemmermeer polgármestere, és találkoztak Almási Istvánnal Hódmezővásárhely polgármesterével is, aki feleségével éppen akkor tett hivatalos látogatást a holland testvérvárosban.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Míves munka kerül ki a kezük alól


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Táncra perdült a saját kiállításának a megnyitóján

Táncra perdült a saját kiállításának a megnyitóján

Eifert Jánost - életmű-kiállítása megnyitójának közepette - a hárfamuzsika táncolásra inspirálta, mondván, képes ebből ihletet meríteni, szinte rabul ejti a zene. A megnyitó képeivel!
Szent Iván Napi Mulatságok

Szent Iván Napi Mulatságok

Háromnapos fesztiválra készülnek Hódmezővásárhelyen. Igazi kultur-boom avagy zene, színház, tánc és múzeumi kalandok várják jövő hét végén az érdeklődőket Hódmezővásárhelyen.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.