Kultúra, oktatás A temesvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka Hódmezővásárhelyen

2012. január 25., szerda
 
 A temesvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka Hódmezővásárhelyen

Bécsi és budapesti vendégelőadásai előtt január 30-án Hódmezővásárhely közönsége is láthatja Spíró György Prah című kamaradarabját.

 

Képünk a temesvári előadáson készült

 

 

 

Biztosan Ön is eljátszott már azzal a gondolattal, mi lenne, ha megnyerné a lottófőnyereményt… És arra gondolt-e már, hogy az anyagiakon túl, milyen változást hozna ez az életében? Ezt a nem is olyan könnyű kérdést tárja elénk a komédia, amelyről Gyarmati Kata dramaturg azt mondja: „A szöveg kivételes gyöngyszeme a kortárs magyar drámairodalomnak, mert hihetetlen jellemábrázolások vannak benne és gyönyörű élethelyzetek, melyek összetett és fegyelmezett színészi jelenlétet követelnek meg. Komoly lélektani erőre van szüksége az embernek, hogy számot vessen az életével és ennek ábrázolásában Spiró nagy mester.”

A darabot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátékában láthatja a hódmezővásárhelyi publikum január 30-án, hétfő este hattól a Lánc utcai Mozaik Kamarateremben. A Nő szerepében Szász Enikő lép fel, a Férfit Dukász Péter alakítja.
Spiró György Prah című komédiáját László Sándor rendezte.

„A közönség egy nagyon szép és emberi történetet fog látni! Spiró György zseniális a kisemberek ábrázolásában. A két szereplő egy átlagon aluli életszínvonalon tengődik, majd hirtelen hatalmas szerencse érik őket: megnyerik a lottófőnyereményt. Hogyan viszonyulnak ők ehhez a dologhoz, milyen emberi változást jelent ez bennük? E viselkedési formákat kutatjuk mi. Az emberben, ha egy váratlan fordulat következik be az életében, megjelenik a félelem, szinte leltárt készít, feltérképezi a vele történt dolgokat. Hősei lebontják ízig-vérig az együtt töltött időt és az egy nagy titok, hogy ők birkóznak majd meg ezzel, vagy inkább saját magukkal – ennek a történetét fogja látni a közönség.” - vallja a darab rendezője.

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.