GazdaságA társadalmi elkötelezettséget is díjazták

2010. december 4., szombat
 
A társadalmi elkötelezettséget is díjazták

Állami kitüntetéseket, a sikeres vállalkozások társadalmi erősítéseként a VOSZ által alapított Év Vállalkozója Díjakat is átadták pénteken a Vállalkozók Napján. A díjazottak között volt Mészáros Antal is.

 

 "Az ország nehéz helyzetben van, meg kell védenie gazdasági érdekeit, vállalkozóit, az országban a munkának vissza kell kapnia a becsületét." Ezt december 3-án pénteken a Vállalkozók Napján mondta Demján Sándor. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Vállalkozók Napját Budapesten a Művészetek Palotájában, ahová az ország minden megyéjéből mintegy 500 vállalkozó érkezett. A rendezvényen Kármán András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke és Csicsáky Péter, a VOSZ soros elnöke állami kitüntetéseket, illetve különböző díjakat adott át, köztük az Év vállalkozója-díját is. Ez utóbbi díjat vehetett át Mészáros Antal (képünkön) a Csomiép Kft. ügyvezető igazgatója is. Portálunknak nyilatkozva elmondta, különösen azért örül ennek a díjnak, mert teljesen politikamentes és ami még fontosabb, a társadalmi elkötelezettséget, a jótékonysági is egyéb, az egyészségügy, a kultúra, a sport terén kifejtett jószolgálati tevékenységet értékelték a díj odaítélésekor. 

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.