KözéletA szülőknek is nehéz lehet az iskolatáska

2011. augusztus 1., hétfő
 
A szülőknek is nehéz lehet az iskolatáska

Alig egy hónap múlva lesz az első tanítási nap, de a szülők már most a kötelező tanszerek listáját böngészik: számolgatják mi, mennyibe kerül, és mennyit kell majd fizetni a tankönyvekért.

 

 

 

 

Az iskolakezdési támogatást a közoktatásban részt vevő gyermek után családi pótlékra jogosult szülő vagy gyám, illetve az előbbiekkel közös háztartásban élő házastárs veheti igénybe minden jogosultsági évben egy alkalommal, ha az őt foglalkoztató munkáltató lehetővé teszi. A tapasztalatok szerint azonban nagyon kevés azoknak a munkáltatóknak a száma, akik „meglepik” dolgozóikat.

 

Továbbra is az iskolakezdés támogatásának legbiztosabb forrása a Vásárhelyi Önkormányzat 10 ezer forintos utalványa, amelyet a szociálisan rászoruló családok kapnak. Nagyné dr. Tari Ibolya, a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal Népjóléti csoportjának vezetője a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, idén szeptember elsején Vásárhelyen 455 elsős ül be az iskolapadba, közülük több mint a felének, 240 kisdiáknak a szülei kapnak utalványt. Hozzátette, minden évben gondos felmérés előzi meg a rászorulok körének megállapítását. Ebben a polgármesteri hivatal munkatársai, a családsegítő szolgálat és persze az óvodák vesznek részt.

Az iskolakezdés anyagi terheit az 5800 forintos, úgynevezett krízistámogatás is enyhíti, amelyet szeptember elején azok kapják, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.

 

fotó: hodmezovasarhely.hu

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.