Kultúra, oktatásA szomszédos országok magyarjait is megérintette 1956

2019. október 25., péntek
 
A szomszédos országok magyarjait is megérintette 1956

Az 1956-os forradalom hatása a szomszéd országokban élő magyarságra címmel rendezett tudományos tanácskozást a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amelyen szakemberek a magyarok által is lakott Délvidék, Erdély, Felvidék és Kárpátalja a magyar forradalommal összefüggő történéseit vették górcső alá.

 

 

 

 

 

 

– A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatában az Emlékpont rendhagyó történelemórákkal, történelemversennyel, könyvbemutatókkal és konferenciákkal emlékezik a 63 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharcra – mondta el köszöntőjében Miklós Péter. Az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója hozzátette: kevés szó esik arról, hogy Erdélyben tömegével indítottak olyanok ellen pereket, akik nem szervezkedtek, mindössze szimpatizáltak a magyarországi forradalom eszméivel, s így vontak eljárás alá egyes értelmiségieket, lelkészeket, gimnazistákat és tanáraikat. Mindez igazolja – fogalmazta meg Miklós Péter –, hogy a kommunista diktatúra nemcsak Magyarországon, de a szomszédos, szocialista típusú államokban is hasonló mechanizmus alapján működött, annak irányítói attól féltek, hogy ha a budapesti forradalmi eszmék beszivárognak Csehszlovákiába, Romániába, vagy a Szovjetunió magyarok-lakta területeire, veszélyt jelentenek az ott működő totalitárius rendszerre.

 

Az előadók közül elsőként Vajda Barnabás történész, a szlovákiai Selye János Egyetem docense vázolta fel, hogy miként változott meg a kollektív életérzés a szlovákiai magyarok körében a félelemtől a büszkeségig. Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egyetemi tanára a Kádár és Tito közötti kapcsolatot mutatta be, kitérve a forradalom leverése után Jugoszláviába érkezett magyar menekültek helyzetére is. A nyugalmazott beregszászi főkonzul, Tóth István kutató a kárpátaljai megtorlásokról beszélt. A Bolyai Tudományegyetem egyes hallgatói és oktatói ellen indított koncepciós perekről a marosvásárhelyi származású nyugalmazott újságíró, kutató, Tófalvi Zoltán tartott előadást.

 

A konferenciát, amelynek levezetője Vincze Gábor, az Emlékpont történésze volt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára történész-levéltárosának előadása zárta. Bandi István 1956 késői visszhangjaként a bukaresti magyar líceum két oktatója ellen 1961-ben lefolytatott pert ismertette. A hallgatóság soraiban ott ültek a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium és Általános Iskola történelem iránt érdeklődő tanulói is.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Jelentősen változott az önkormányzati cégek vezetőinek és tisztségviselőinek összetétele, amelyről a Vásárhely közgyűlés határozott az  október 23-i ülésén.
A Hódmezővásárhelyi Művésztelep művészei Szentendrén

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep művészei Szentendrén

Tizennégy kortárs - köztük vásárhelyi - alkotó huszonhárom műve kerül közgyűjteményekhez a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.