KözéletA szikáncsi közösség az élete

2012. augusztus 18., szombat
 
A szikáncsi közösség az élete

Augusztus 17-én a Belügyminisztérium ünnepséget tartott a központi épületében, államalapító Szent István király ünnepe, augusztus 20-a alkalmából. 

 

 

 

 

 


A rendezvényen beszédet mondott Tállai András önkormányzati államtitkár, aki kiemelte: a Kormány feladata, célja az, hogy a Szent István király által létrehozott alapra építve újra erőssé, biztonságossá tegye az országot. Az ünnepség során kitüntetéseket, elismeréseket adtak át.

A Belügyminisztérium ünnepségén a Magyar Bronz Érdemkereszt Katonai Tagozatát adományozták a rendőrség állományában végzett, csaknem két évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül Vigh István Attilának, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának.

 

Vigh István Attila 1996 óta rendőr, Szikáncs és környékének biztonságára vigyáz, az ott élők ügyes-bajos dolgaiban segít, szinte részt vesz a napi életükben. Érezhető a szavaiból, hogy ez egyáltalán nem közhely.  „Nekem már a nagyszüleim is idevalósiak, ezt az életformát szeretem és folytatom”, mondta a Vásárhelyi Híreknek, a 36 éves törzszászlós, aki hajnalban hazaérve a budapesti ünnepségről, már szolgálatba is állt.

Arra a kérdésre, mennyiben más a körzeti megbízott munkája, azt mondta, teljesen más, elsősorban azért, mert ő is része kell hogy legyen, mint ahogy valóban része is ennek a közösségnek.

„Nagyon szeretem ezeket az embereket, és legfőképpen nekik köszönöm a kitüntetést” tette hozzá.

 

Az Óföldeákon élő Vigh István Attila 2008 –ban nősült, esküvőjük szinte rendkívüli volt, hiszen jegyességüket és fogadalmaikat XVI. Benedek pápa is megerősítésre méltónak találta, és áldását küldte az ifjú párra. Azóta gyermekük is született, István Csaba aki most három éves és beszélgetésünk alatt ajándékba kapott régi tányérsapkájával, rendőrjelzésekkel játszott, talán nem is véletlenül.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.