BulvárA szépségipar vásárhelyi díjazottjai

2025. május 28., szerda
 
A szépségipar vásárhelyi díjazottjai

Május 24-25-én újra Balatonfüreden rendezték meg a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Egyesület és Balatonfüred Önkormányzatának közös szervezésében, a 67. Magyar Bajnokságot.

 

 

 

 

 


Idén az érdeklődés még fokozottabb volt, mint a 2024-es évben, mert több mint négyszáz nevezés érkezett be.

A bajnokság változatos versenyszámokat vonultatott fel a fodrászat, smink és körmös szakágakban. A résztvevők többek között menyasszonyi frizurák, utcai viseletre alkalmas fonatok, nappali sminkek, valamint kreatív hajvágások és hajszínezések terén mutathatták meg tudásukat.

A verseny lehetőséget adott arra, hogy a pályakezdő tanulók és a már tapasztalt szakemberek is versenyezzenek.

Hódmezővásárhelyről az Esztétika Makeup vett részt és nagyszerű eredményeket értek el.

Felnőtt kategória, Kreatív smink, menyasszonyi smink versenyszámokban Magyar Bajnoki címet szerzett Sipos Kata.


Zsoldos Kyra, tanuló-kategóriában szintén kétszeres bajnoki címet szerzett.

Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum.

 

Korcsik Zoé Niobé 2. helyezett lett, tanuló Szalagavató smink kategóriában.

Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum.

 

Vezető tréner Asztalos Krisztina, tréner Barcza-Mihály Bettina.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 A Kosársuli a 7. helyen zárta a szezont

A Kosársuli a 7. helyen zárta a szezont

Véget ért a 2024/25-ös szezon a Vásárhelyi Kosársuli számára. Saša Vejinović csapata 100 pont fölé jutott és főlényes sikert aratott a Sopron elleni visszavágón.

Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban

Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban

2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban

A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban

Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban.
 

És ezt már olvasta?

Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.