BulvárA Szegedi Tudományegyetem két tanára is a támadás áldozata lett

2012. január 19., csütörtök
 
A Szegedi Tudományegyetem két tanára is a támadás áldozata lett

Az egyik áldozat Szabad Gábor, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika adjunktusa, aki orvosként vett részt az utazáson. A másik áldozat Fábián Tamás, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék oktatója.

 

 

 

(Fotó: AFP)

 

 

 

Az AFP híre szerint az 1993-ban Etiópiától függetlenné vált Eritreából érkezett fegyveresek, támadhatták meg, a német, belga, magyar, olasz és osztrák állampolgárokból álló csoportot, akik a határ közelében található aktív Erta Ale nevű vulkánnál akartak tudományos kutatásokat végezni.


Két magyart, két németet és egy osztrákot öltek meg, két németet és két etiópot pedig elraboltak Etiópiában ismeretlenek - közölte szerdán az addisz-abebai kormány szóvivője. Bereket Simon tájékoztatása szerint egy magyar és egy olasz állampolgár megsebesült. A csoportból kilencen nem sérültek meg, őket, köztük egy magyar állampolgárt, elszállították a térségből.


Az MTI híre szerint, a támadásról ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban, szegedi áldozatokat is említve. Erről a Szegedi Tudományegyetemnek nincs hivatalos információja, ugyanakkor tény: Etiópiába magánemberként túrára indult egy csoport, amelynek tagja több szegedi is, köztük az egyetem néhány dolgozója. „A Külügyminisztérium nem sokkal ezelőtt arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy az etiópiai merénylet három magyar túlélője megérkezett a fővárosba, Addisz-Abebába, ahonnan holnap hajnalban utazhatnak haza Magyarországra. Holnap hajnalra a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megérkeznek a térségbe, ahol az ügyben érintett társszervekkel együtt bekapcsolódnak az információgyűjtésbe. Feladatuk, hogy tisztázzák a terrortámadás összes körülményét, és a helyszínen bizonyosodjanak meg arról, hogy további magyar állampolgárok nincsenek veszélyben illetőleg az elrabolt külföldiek között.”

"Szeged polgárai mély megrendüléssel értesültek arról a tragédiáról, amely két fiatal tudóst ért Etiópiában. Értelmetlen és megrázó haláluk a gyűlölködés és háborúskodás tragikus következménye, amely most két nagyreményű fiatal kutató életét és pályáját törte derékba" - írta Vécsey Ágnes, aki tudatta: Botka László polgármester elrendelte, hogy gyászlobogót tűzzenek ki a városházára.

Az önkormányzat közleménye szerint Szeged osztozik az áldozatok családjának mély fájdalmában, és az elhunytak emlékét kegyelettel megőrzi.

 
 
A kutatók kedden egy vulkánt és egy másik, geológiai szempontból érdekes területet akartak átvizsgálni.
A főigazgató elmondta: az eddigi információk szerint fegyveres kísérő nélkül utaztak a kutatók, amikor - feltehetően túszejtési szándékkal - rájuk támadtak. A fegyveresek tüzet nyitottak a járműre. A lövöldözésben öten haltak meg, köztük két magyar, egy pedig megsebesült.

Hajdu János tájékoztatása szerint a három magyar túlélőt német segítséggel juttatták el szerda délután az etióp fővárosban lévő német követségre. A túlélők, illetve a holttestek hazaszállításáról a Külügyminisztérium gondoskodik.

A főigazgató közölte, a sérült magyart kórházba szállították, így ő csak később térhet vissza Magyarországra.

Mezősi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője újságíróknak elmondta: saját szervezésű túrán vettek részt azok a magyarok, akiket terrortámadás ért Etiópiában. A professzor közlése szerint a tanszék két munkatársa és egy bonyhádi gimnáziumi tanár 2011 utolsó napjaiban vagy közvetlenül újév után utazott el Afrikába, velük tartott egy, az egyetemen dolgozó orvos is. Az út célja a kirándulás volt, de a kutatók igyekeztek szakmai kapcsolatokat is kialakítani.

Miután elfogyott a pénzük, a középiskolai tanár és az egyik egyetemi oktató hazaindult Magyarországra, őket váltotta a tanszék két munkatársa - mondta Mezősi Gábor.

 
 
Forrás: AFP-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.