Kultúra, oktatásA Szegedi Tudományegyetem is a világ legjobbjai között

2012. szeptember 12., szerda
 
A Szegedi Tudományegyetem is a világ legjobbjai között

Négy magyar egyetem is ott van a világ legjobbjai között a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb világrangsorán: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Debreceni Egyetem (DE).

 

 

 

 

Az SZTE az 501-550., a BCE és az ELTE az 551-600. helyet, a DE pedig a 601-700. helyet szerezte meg. A szegedi egyetem és a Corvinus ezzel az eredménnyel javított az eddigi helyzetén, míg az ELTE számára visszalépés az elért hely.

A Quacquarelli Symonds júliusban is kiadott egy tematikus rangsort, melynek alapján a Közép-európai Egyetem (CEU) került a legjobbak közé a filozófia, szociológia, politikatudomány és nemzetközi tanulmányok képzésekkel.

A lista élén minden évben amerikai és brit egyetemek állnak, az első helyen most először a Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll.

A QS Quacquarelli Symonds cég 2004 óta készíti el évente a felsőoktatási intézmények világrangsorát, amelyet egyebek mellett az oktatók és a hallgatók aránya, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága, valamint a külföldi hallgatók és oktatók száma alapján állítanak össze.

 
 
Forrás: eduline
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.