Kultúra, oktatásA szakmát tanulók legjobbjai versenyeztek

2012. április 22., vasárnap
 
A szakmát tanulók legjobbjai versenyeztek

Hódmezővásárhelyről tavaly Marti Zoltán mechatronikai műszerész  I. helyezést, Fári Julianna cukrász II. helyezést ért el a Szakma Sztár Fesztiválon. Hogy mennyire rangos volt az eredményük, jól tükrözi, hogy tavaly a Parlamentben adták át a díjakat. Úgy tudjuk, Marti Zoltán egy makói üzemben dolgozik és a továbbtanulásra készül, Fári Julianna pedig jelenleg is Franciaországban dolgozik.

Képünkön a Kurusa József (b) műszaki igazgatóhelyettes és Marti Zoltán a tavalyi eredményhirdetésen (Fotó: VH archív)

 

Mint arról írtunk, a hódmezővásárhelyi szakiskolákból a Szakma Sztáron idén is volt versenyző. A HISZK Kalmár Zsigmond tagintézmény 21 tanulója 6 szakmában indult a versenyen, a Corvinból a szakács szakmában húszan versenyeztek. A pincér szakma versenyébe nyolcan neveztek. Ebben az évben a versenyen együtt indultak a hároméves és a kétéves képzés végzősei. Élelmiszer- és vegyiárú eladó szakmában öten indultak. Újdonság a vendéglős szakma, amelyre az iskola három tanulója nevezett be.

 

A múlt hét végén Budapesten, a Hungexpon tartott háromnapos döntőben Csongrád megyéből végül 17 tanuló mérhette össze tudását és felkészültségét és közülük hatan helyezést is elértek. Négyen az SZISZSZI Szeged-Móravárosi Tagintézményből, valamint egy-egy tanuló az SZKKVSZI Krúdy Gyula Tagintézményből, illetve a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskolából. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.