GazdaságA szakmaszeretet jegyében

2017. augusztus 24., csütörtök
 
A szakmaszeretet jegyében

Idén is elindította mesterképzéseit a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági önkormányzat képzésén idén 72 szakember vesz részt. Ők jelenleg a szakmai képzéseknél tartanak, és ha sikeresen teljesítik a vizsgáikat, akkor novemberben vehetik át mesterlevelüket.

 

 

 


A már szakmával és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező jelölteknek mind gyakorlati, mind elméleti vizsgákon kell bizonyítaniuk tudásukat. A mestervizsgára felkészítő képzés időtartama 180 óra, amely 140 óra pedagógiai, vállalkozás ismereti és szakmai elmélet mellett 40 óra szakmai gyakorlatból áll.

 

Az idén márciusban kezdődött oktatásokon először pedagógiai és vállalkozási ismeretekkel foglalkoztak a mesternek tanulók. Szeptemberben kezdődnek a gyakorlati képzések, október közepén pedig már vizsgáznak, míg a tervek szerint november első hetében, ünnepélyes keretek között lesz a mesterlevél átadó ünnepség.

 

2017-ben kereskedő, cukrász, autószerelő, pincér, szakács, kozmetikus, villanyszerelő, gázfogyasztó-berendezés- és csőhálózat-szerelő szakmákban zajlik az oktatás. A 72 mesternek tanuló szakember közül 60 fő támogatott keretek között, 80 százalékos támogatással, 60 ezer forintért vehet részt a tanfolyamon. Sőt a további 12 résztvevő is a teljes árnál kedvezőbben, önköltséges áron szerezheti meg mesterlevelét.

 

A képzést sikeresen elvégzők a mestercím megszerzésével a legmagasabb szintre érnek el, mely lehetővé teszi, hogy valaki egy vállalkozáson belül szakmát tanuló fiatalokat képezhessen ily módon bekapcsolódva a duális szakképzés rendszerébe.

 

 
 
Forrás: CSMKIK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kalandtúrára fel!

Kalandtúrára fel!

A vásárhelyi Hungarian Flyers Kerékpáros Klub hetedik alkalommal rendezi meg a régió egyik legérdekesebb és százakat megmozgató sportrendezvényét.
Kecskés Ákos vérző fejjel is folytatta

Kecskés Ákos vérző fejjel is folytatta

Hatalmas tapsot kapott, miután fejsérülése után visszament a pályára. A vásárhelyi játékos a szerencsétlen esetről, állapotáról beszélt.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Megszerezte első idegenbeli sikerét

Megszerezte első idegenbeli sikerét

Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.