Kultúra, oktatásA szakma vásárhelyi sztárjai

2016. április 20., szerda
 
A szakma vásárhelyi sztárjai

Hódmezővásárhely szakképzés idén is országos sikereket könyvelhet el. Április 20-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum égisze alá tartozó Kalmár és Corvin iskola egy-egy diákja, illetve a Gregus Máté Szakképző végzőse ért el dobogós helyezést.

 

 

 

 

 

2016-ban országosan 40 szakmában hirdettek meg versenyt. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett megyei megmérettetésekre 33 szakmában összesen 335 tanuló jelentkezett, és  az elődöntőket követő válogatókra 17 szakma 27 tanulója jutott tovább megyénkből, közülük 13 szakmában 13 versenyző vehetett részt az  április 18-20. között rendezett a Szakma Sztár Fesztivál döntőin, Budapesten. A budapesti Hungexpo ad otthont a minden évben sokezer érdeklődőt vonzó, és hatalmas médiaérdeklődéssel kísért rendezvénynek.

 

A döntő nagyszerű Csongrád megyei sikereket hozott, mert 13 tanuló közül 9-en 5 első, 1 második és 3 harmadik helyezést értek el.

 

HSZC Corvin Mátyás Szakképző tanulója Kis Marietta pincér szakon a 3. helyen végzett. A díjátadást követően a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a zsűri a terítést, kiemelten a menűkártyát, illetve az összhatást magasra értékelte. Gyakorlati tanára történetesen édesapja Kiss Sándor. A idén végzős diák - kérdésünkre - azt is elmondta, még nincs elképzelése hol fog elhelyezkedni, szeretne Vásárhely közelében maradni.

A munkahely keresésben, valószínű az országos harmadik helyezése nagyon jó „ajánlólevél” lesz.

Szintén remek referencia a díj, de szintén nem tudja még, hogy hol fog dolgozni Ambrus Norbert, aki az ország legjobb festő, mázoló, tapétázó szakma díjat nyert a döntőn. A HSZC Kalmár Zsigmond Szakképző diákja elmondta, egy mára egyre elterjedtebb lakásdivat, az absztrakt fala nyerte el a zsűri tetszését. Gyakorlati felkészítő tanára Kiss Molnár Péter.

 

Természetesen mindkét győztes nemcsak gyakorlatból, hanem a szakmájukhoz kapcsolódó elméleti ismeretekből is a legjobban teljesített, ahhoz, hogy 2016-ban helyük van az ország legjobb tanulói között.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pazar eredmények a Hód Úszó tájékán

Pazar eredmények a Hód Úszó tájékán

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Hód Úszó SE. Hódmezővásárhelyi egyesületben készülő sportoló még sohasem állt ilyen közel az olimpiához.
Kockás ing, fekete ing

Kockás ing, fekete ing

A pedagógusok sztrájkbizottsága azt kezdeményezi, hogy az egész napos országos pedagógussztrájk mellett holnap délben öt percre országszerte álljon le az élet.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.