Kultúra, oktatásA szakma becsülete

2011. március 21., hétfő
 

Kétkezi munkával is csinálhatsz karriert! A budapesti Szakma Sztár Fesztivál 2011 egyik versenyhelyszíne a Gregusban lesz. 5 vásárhelyi diák is bekerült az országos döntőbe.

 

A galériában képek a tavalyi döntő izgalmaival, hangulatával!


 

 

 

Hódmezővásárhely szakmai képzési intézményeiben pezsgő élet folyik, jóllehet ezek egy része a kulisszák mögött. A laikusok szinte nem is tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy például a Corvinból, a Gregusból, a Kalmárból több tanuló a következő hetekben országos és nemzetközi versenyeken, fesztiválokon vesz részt. Jó eredményeik az iskolájuk hírnevét öregbíti, de sikerük arra is rávilágít, hogy a jó szakma kincset ér. Fogalmazhatunk úgy is, „kétkezi munkával is csinálhatsz karriert.” Ez az idei budapesti Szakma Sztár Fesztivál  mottója, amelyet április 18.-20-ig rendeznek meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpont G és F pavilonjában. Az országos döntőben 31 szakmában 256-an versenyeznek.. Mint az a tavalyi Fesztiválon készült képeinken is látható, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője minden évben 8-10 ezer érdeklődőt vonz. A tétje nagy, mert például a jó helyezést elért versenyzőnek nem kell szakmai vizsgát tennie, de a munkáltatók is kinézik maguknak a jól teljesítő tanulókat. Mint azt Mocsári Ernő a HISZ Corvin Mátyás iskola gyakorlati oktatásvezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta,  volt olyan tanulójuk, akinek a versenyt követően azonnal állást ajánlottak. Idén a Corvinból hárman vesznek részt a budapesti döntőn: Fári Julianna cukrász,   Rácz Éva   élelmiszer- és vegyiáru-eladó és  Csillik Szabolcs István  szakács szakmában. A Kalmárból is van tanuló, aki szintén utazik a budapesti döntőre: Ferenczik Imre, hegesztő szakmában.

A Budapesti Vásárközpontban nem lehet megteremteni az összes szakma minden versenyfeltételét, ezért egyes szakmák különleges eszközigényű feladatait, az előző évekhez hasonlóan, más helyszíneken bonyolítják le. Ezek egyike a mechatronikai műszerész szakma, amelyhez precíziós CNC forgácsoló gép szükséges. Kurusa József  a HISZK Gregus Máté iskola szakmai igazgatóhelyettese tájékoztatása szerint mivel az ilyen szerszámgépek biztosítása nem megoldható a Budapesti Vásárközpontban, az egyik rendező szervezet, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felkérésére a mechatronikai műszerész szakma egyes gyakorlati vizsgatevékenységét a HISZK Gregus Máté Tagintézményben rendezik meg, március 23-án. Az ország különböző iskoláiból érkező négy tanuló mellett, Marti Zoltán, a Gregus  mechatronikai műszerész tanulója kezdi a versenyt a szintén Vásárhelyre érkező versenybírák előtt.  Kurusa József a Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, azzal hogy őket választották a döntő  helyszíneként, az iskola országos megbecsülését, oktatói tevékenységük elismerését jelzi.  

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.