Kultúra, oktatásA szakkönyvtár már éledezik

2012. augusztus 10., péntek
 
A szakkönyvtár már éledezik

Jó ütemben haladnak a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum felújítási munkálatai. Elkészült a csaknem tízezer kötetes szakkönyvtár új helye is. Ezt mutatta be a sajtó képviselőinek Nagy Imre múzeumigazgató augusztus 10-én délelőtt.

 

Fotók: VH

 


Csaknem készen áll az egykori foghíjtelken épült új bejárat, illetve a háromszintes, interaktív bemutatóhely A szinte teljesen megújuló épületegyüttes új szárnyat is kapott, a Szőnyi utca felöli oldal belső nyitott udvarán még egy kis parkszerű pihenőhelyet is kialakítanak. A szakkönyvtár ablakai pont ide nyílnak.

„A szakkönyvtár mérete éppen megfelelő. Az intézmény közel tízezer kötetes könyvállománya mellett, Dömötör János, az egykori múzeumigazgató körülbelül 3000 kötetes gyűjteménye is ide kerül”, mondta az igazgató. Majd hozzátette „a költözésre felkészültünk, ami rögtön megtörténhet, amint kapunk segítséget és szállító járművet.”

 

Az anyag döntő hányadát a múzeum gyűjtőköreit - néprajz, régészet, helytörténet, képzőművészet - lefedő szakkönyvállomány adja, de jelentősek az állomány egyharmadát kitevő művészettörténeti és iparművészeti albumok is. A könyvtár legbecsesebb és egyik legrégebbi darabja a múzeum névadójának, Tornyai Jánosnak családi Bibliája.

A nyilvános könyvtárban helyben kutathatóak lesznek a magyarországi múzeumok évkönyvei és egyéb kiadványai is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.