Kék hírekA röntgen mindent lát

2012. január 25., szerda
 
A röntgen mindent lát

Röszkén  jelentkezett belépésre  tegnap délelőtt egy török állampolgárságú férfi az általa vezetett török rendszámú tehergépjárművel.

 

 

Képünkön az afgánok előbújnak a rakomány mögül (Fotó:NAV)

 

 

 

A benyújtott okmányok alapján a sofőr elektromos kábelt szállított Törökországból Németországba és Franciaországba.

A pénzügyőrök a szállítójármű vizsgálata során azt tapasztalták, hogy a sértetlennek látszó vámzár húzásra leszakadt, szemmel láthatólag az acélsodratot a vámzár tövénél elvágták, majd azt ragasztással visszaillesztették. Az elszakadt vámzárzsinor miatt a pénzügyőrök a járművet röntgenvizsgálatra küldték, melynek során a képeken emberek látszódtak a rakomány között. A rakomány kipakolásakor két, magát afgán nemzetiségűnek valló férfi került elő, akik személyazonosságukat igazoló okmányt bemutatni nem tudtak.

Néhány óra múlva, szintén Röszkén kívánt az országba belépni az a török állampolgárságú férfi, aki tehergépjárművével autóalkatrészeket és műanyag ládákat szállított Szerbiából Csehországba.

A pénzügyőrök ismét a kamion röntgent „vetették be”, amelynek felvételei egyértelműen embereket –  mint az eljárás során kiderült, három afgán nemzetiségű személyt - mutatott a szállítmány között.

A pénzügyőrök a két esetet érintően az előkerült összesen 5 fő afgán állampolgárt feljelentéssel átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahol velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.
A két sofőr ellen embercsempészés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárást.

 
 
Forrás: NAV
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.