KözéletA roma áldozatokra emlékeznek Vásárhelyen is

2013. augusztus 1., csütörtök
 
A roma áldozatokra emlékeznek Vásárhelyen is

A holokauszt roma áldozatairól emlékeznek meg pénteken országszerte. Több tízezerre teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban haltak meg a második világháború idején.

 

 


Hódmezővasárhely Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata augusztus 2-án, pénteken 10 órakor Roma Holokauszt Emléknapja alkalmából megemlékezést tart a Roma Holokauszt emlékműnél a Római Katolikus temetőben

Köszöntőt mond: Mátray Attila Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Elnöke. Azt követően megemlékező beszédek hangzanak el.

 

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ számos országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

 

Olvassa el ezt is!

Kétszintes új óvoda lesz a Vörösmarty utcában

Kétszintes új óvoda lesz a Vörösmarty utcában

Miután a gyerekek átköltöztek, a munkálatokat a kerítés túloldalán folytatják, a régi óvodaépületet eldózerolják és teljesen rendbe teszik a kertet. Befejezés 2014 tavasz.
Antal Imre 88 éves lenne

Antal Imre 88 éves lenne

Július 31-én lenne nyolcvannyolc éves a hódmezővásárhelyi születésű Antal Imre zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.