SportA Régiós döntőbe jutott a HLKC U-10-es csapata

2012. november 8., csütörtök
 
A Régiós döntőbe jutott a HLKC U-10-es csapata

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U9-es (2003) csapata a múlt hét végén Szentesen szerepelt a Regionális Szivacskézilabda bajnokság első fordulójában, míg az U10-es (2002) lányok számára elkezdődött az Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság.

 

Képen az U-10-es csapat

 

Áncsán István elnök szerint sok örömre volt okuk, hiszen mindkét csapat jól szerepelt, a kicsik 3 győzelemmel zárták a szombatot, míg vasárnap U10-es csapat a Csongrád megyei döntőben két győzelem, egy vereség mellett kiharcolta a továbbjutást.

 

 

 

 

2003 - Szentesi Regionális Szivacskézilabda Bajnokság

 

Pályára lépett: Kovács Gréta, Ocsovszky Nikolett, Rácz Vivien, Jakab Anna, Ollé Luca, Farkas Réka, Mácsai Zsófia, Mohácsi Szintia, Ménesi Enikő, Marhás Euzébia, Prikler Borbála

Edző: Banga Endre

 

 

Orosházi NKC II. – Hódmezővásárhelyi LKC 5-16
Hódmezővárhelyi LKC – Szentes 12-1
Orosházi NKC I. – Hódmezővásárhelyi LKC 4-15

 

 

 

2002 – Erima Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság

 

Szeged KKSE – Kézilabda Szeged SE (2003) 6-11
Hódmezővásárhelyi LKC – Szeged KKSE 17-6
Kézilabda Szeged SE (2003) – Éles Kézilabda Iskola SE-Béke utcai Ált. Iskola 5-20
Hódmezővásárhelyi LKC – Éles Kézilabda Iskola SE-Béke utcai Ált. Iskola 4-21
Kézilabda Szeged SE (2003) – Hódmezővásárhelyi LKC 7-8
Éles Kézilabda Iskola SE-Béke utcai Ált. Iskola – Szeged KKSE 28-9

 

 

 

 

A Csongrád Megyei Döntő végeredménye:

1. Éles Kézilabda Iskola SE-Béke utcai Ált. Iskola
2. Hódmezővásárhelyi LKC
3. Kézilabda Szeged SE (2003)
4. Szeged KKSE

 

Továbbjutott az Éles Kézilabda Iskola SE és a Hódmezővásárhelyi LKC csapata a Régiós Döntőbe.

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.