KözéletA pokol tornácán

2011. november 8., kedd
 

A múlt évi ezüst érem után, a vásárhelyi motocross kiválóság, Nagy Alex sorozatos súlyos sérülései miatt elszálltak az egyéni bajnoki álmok. Ám ez a szimpatikus fiú nem adja könnyen! Jövőre a dobogó legfelső fokát célozta meg.

 

 

 

 

 

A szlovák KTM OKR csapat színeiben versenyző 19 éves vásárhelyi fiú már az első 250-es bajnoki forduló előtt egy edzésen karját törte, így a hét versenyből álló bajnokság első fordulóján nem is tudott indulni. Aztán felépülése után három remek győzelem született, majd a gyulai találkozón az időmérő edzésen nagyot bukott, súlyos agyrázkódással került kórházba és gyógyulása igen hosszadalmas volt, a további versenyeket ki kellett hagynia. Az egyéni bajnokságban ezek után már nem is volt esélye.

 

Miután szeptemberben visszatérhetett a versenypályákra, a csapatfőnök úgy döntött, hogy a KTM új, 2012-es tesztmodelljével a 450-es király kategóriában folytassa a szezon hátralévő részét. A nagy motor „nagyon bejött” Alexnek, egy sikeres széria következett,  bajnoki versenyeket nyert Szlovákiában, Szerbiában, itthon pedig meghívásos fordulókon Vásárhelyen, Nyársapáton, Kiskunmajsán állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A hazánkban első alkalommal rendezett hosszú távú, másfél órás időtartamú versenyen pedig ezüstérmet szerzett.

Aztán októberben következett az év legrangosabb versenye, a Magyar Köztársaság Csapatbajnoksága, ahol a két idei magyar bajnokkal, Németh Kornéllal és Szvoboda Bencével a KTM Márkacsapat színeiben állt rajthoz és megszerezték a 2011-es bajnoki címet.

 

„Négyéves koromban kezdtem a versenyzést, a gyerek kategóriákban számos sikert arattam a hazai bajnokságokban és az Ifjúsági Közép-Európa Kupán egyaránt.” - emlékezett vissza Alex. „ Elég korán, már 14 évesen felkerültem a felnőttek közé, ahol jelentős szponzori támogatásokat kaptam. Hosszú évekig versenyeztem Suzuki márkával, majd KTM motorra váltottam és tavaly csak egy kellemetlen baleset miatt csúsztam le a bajnoki címről, ezüstérmesként zártam az évet.Az idén nagy reményekkel indultam, aztán az élet úgy hozta, hogy a legbalszerencsésebb versenyszezonomat kellett megélnem. Ám a sors mégis kegyes volt hozzám, a Csapatbajnokságon nagyszerű együttesbe kerültem és csapatbajnoki címet szerezhettem.”

 

Most néhány hét pihenő következik a fiatal versenyző számára, miközben folynak a tárgyalások a jövő évi folytatást illetően. Az biztos, hogy a KTM márka marad, de egy új csapatba történő átigazolás napirenden van. Az Oxxo Energy Drink Team ajánlata kedvező lehetőséget ígér számára a 2012-es szezonra.

 

Végül Nagy Alex jövő évi terveit is megosztotta velünk: „Már decemberben alapozó edzések, januárban pedig külföldi edzőtáborozás szerepel a programomban. Bízom új csapatom maximális technikai támogatásában és újra harcba szállhatok a magyar bajnoki címért. De fontos tényező lesz az európai rangú Cseh Bajnokságban való indulásom is, ahonnan sikeres szerepléssel a kontinentális versenyekre vezethet az utam.”

 

 

 

Az  már bizonyos, hogy 2012-ben két nemzetközi versenyre is sor kerül Vásárhelyen, ahol Nagy Alex ismét ott lesz a rajnál.

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.