Kultúra, oktatásA patinás Vásárhely a fókuszban

2017. május 17., szerda
 
A patinás Vásárhely a fókuszban

A zavalyi vásárhelyi fotószimpózium alkotóinak munkáiból nyílik beszámoló kiállítás május 20-án, szombaton 15 órakor az Alföldi Galériában.

 

 

 

 

 

 

 

Közel másfél évtizedes múltra tekint vissza a hódmezővásárhelyi fotószimpóziumok története. Tavaly ősszel tizenöt neves fotóművész vett részt az alkotótáborban a MAOE Fotóművészeti Tagozata és Hódmezővásárhely városának szervezésében és készített számtalan felvételt a patina témakörében. A témaválasztás nem kizárólag a réz- és bronztárgyakon képződő oxidálódott bevonatra vonatkozott. Az ország minden pontjáról érkező fotóművészek Hódmezővásárhely és környékének épített, szellemi, tárgyi, természeti és emberi értékeit – a patinás szó ezt is jelenti – örökítették meg.

 

Az alkotótáborban készült mintegy háromszáz felvételből válogattak ki 42 alkotást, amelyeket a közönség most szombattól július elejéig az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában tekinthet meg.

A fotókon Hódmezővásárhely lakói által is alig ismert patinás kincsei jelennek meg, mint például a Bethlen Gábor Református Gimnázium fizika szertárának évszázados eszközei, a Református Ótemplom szószékkoronája különleges látószögből vagy a legendás előd, Plohn József fényképész egykori masinája.

A művészek „messziről jött emberként” olyan részleteket fedezhetnek fel a város épületein, temetőinek sírkövein, amelyek a „mindennapok rohanásában” fel sem tűnnek.

 

Szintén örök témát jelent a fotográfusoknak a mártélyi Tisza holtág, mely kiváló példája a természeti és az emberi környezet, az ember alkotta tárgyak harmonikus együttesének.

 

A XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium beszámoló kiállításán Bécsi Imre, Dobóczky Zsolt, Dozvald János, Dömötör Mihály, Gál András, Gáti György, Hupján Attila, Izápi Laura, Soltész Boglárka, Török János, Vajda János, Varga Tamás és Zsila Sándor felvételei láthatók.

 

 

A Patina című tárlatot május 20-án, szombaton 15 órakor az Alföldi Galériában Hupján Attila fotóművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Fotóművészeti Tagozatának elnöke nyitja meg. 

 

Olvassa el ezt is!

Még több édesburgonyát a konyhaasztalra!

Még több édesburgonyát a konyhaasztalra!

Egy nagyon egészséges, nagy tápértékű növényről rendezett május 12-én szakmai napot a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara.
Az öltözőkabin titka

Az öltözőkabin titka

Közvetve hódmezővásárhelyi érintettje is van a fiatal úszók most kirobban szexbotrányának. Okostelefonon rögzítették és kitették a netre az aktust.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.