SportA Partizan Beograd-dal csaptak össze a Vásárhelyi Rakéták

2017. március 22., szerda
 
A Partizan Beograd-dal csaptak össze a Vásárhelyi Rakéták

Újabb ragyogó eredményt ért el a Vásárhelyi Kosársuli Vásárhelyi Rakéták elnevezésű csapata. A gárda ezúttal egy európai top együttes, a Partizan Beograd utánpótlás csapata ellen lépett pályára, és ért el rendkívül szép eredményt.

 

 

 

 

A beszámoló szerint a meccs elején kisebb megilletődés jellemezte a vásárhelyiek játékát, de amint felvették a ritmusukat nem vallottak szégyent. Az ellenfél egy gyors, indításos játékot próbált játszani alapból, majd a betörés- le/kiosztásokkal operáltak. Hét hárompontost kaptak a Vásárhelyi Rakéták  a 14 éves játékosoktól 7-8 méterről elengedve. Emellett sok támadó lepattanót is engedtek nekik. Mindezek ellenére rengeteg jó csapatvédekezést tudtak végrehajtani, amivel nem bírtak mit kezdeni a negyedik negyedben, és ebből sok indításos kosarat szereztek. Összességében két agresszív, kemény, de nem durva játékot játszó csapatot láthattunk a pályán, akik teljes mértékig a fair-play szellemében vitték végig a mérkőzést.

 

Partizan Belgrad - Vásárhelyi Rakéták 78-74 (23-18 ; 20-17 ; 18-13 ; 17-26)

 

Kosársuli: Fulai Bátor 11, Dékány Imre 18/3, Zsadányi Martin -, Knyur Soma 5, Balogh László 7, Filak László -, Megyesi Dániel 2, Németh Zsombor 2, Bánfi Balázs 13, Pánczél Csongor 16

 

Mócsai Milán edző: "Hatalmas lehetőségnek tartom, hogy a csapatom játékosai olyan klub ellen léphettek pályára, mint a Partizán Belgrád. Simon Zoltán, sportszervező kollégánk számtalan szerbiai túránk mellett szeptember óta egyeztetett a Partizánnal, hogy fogadjanak minket. Elmondása szerint, soha nem volt még magyar csapatnak lehetősége arra, hogy megmérettesse magát a nagy múltú klubbal. Ezúton is köszönöm neki a fáradozásait és természetesen egyesületünknek is, hogy a játékosaink egyedülálló módon készülhetnek a magyar bajnokságra. Nagyon büszke vagyok Rájuk!"

 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Kecskés Ákost is behívták a válogatottba

Kecskés Ákost is behívták a válogatottba

Megkezdte felkészülését az Európa-bajnoki selejtezőkre a magyar U21-es csapat, amelynek a vásárhelyi futballista is tagja.
Ha időben érkezik a segítség

Ha időben érkezik a segítség

A vásárhelyi tűzoltók az ágyról leesett idős nőt mentettek ki egy Oldalkosár utcai lezárt lakásból. A Kertvárosban egy kétéves kisgyerek maradt egyedül a lakásban.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.