Kultúra, oktatásA négy őselem bennünk van

2011. május 20., péntek
 

A vásárhelyi születésű Dunai Edit ábrázoló festőként találja meg a képi megoldást, de filozofikus gondolkodásmóddal. A Németh László Napok nyitányaként kiállítása látható az iskola aulájában.

 

 

 

Május 17-én a Németh László Napok nyitányaként Dunai Edit (32) festőművész fotóiból nyílt kiállítás a vásárhelyi gimnázium és általános iskola aulájában. A képek a művész legkedvesebb témái, a négy őselem, a föld, a levegő, a tűz és a víz  köré csoportosulnak. A vásárhelyi születésű Dunai Edit, fotóin is hűen szemlélteti a négy őselem változékonyságát.  A figyelmesebb szemlélő észreveszi, hogy több képe Velencében készült és a részletek iránti fogékonyságát jól tükrözi, amikor megjeleníti a város és víz szimbiózisát, azokat a pillanatokat, amikor a vörös és élénk okker színű házak tükörképe rávetődik a vízre, amelyek néhol szinte olajfolt jellegű rajzokat adnak ki. Az iskola aulájában kiállított felhő fotói is inkább festményszerűek. Valójában 2006-ban az Alföldi Galériában, a beszédes című Égi-vizeken önálló kiállításán  éppen nagyrészt felhő festményeit csodálhattuk meg. A Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, nem a fotók ihletik a festményeit sőt fordítva sem igaz, hanem a két műfaj nála párhuzamosan halad. Ábrázoló festőként találja meg a képi megoldást, de filozofikus gondolkodásmóddal, absztrakt módon elmélkedik a festészetről. Ábrázoló festőként találja meg a képi megoldást, amelynek anyagszerűsége és személyessége a legfontosabb.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.