KözéletA NAV ügyintézés is a Kormányhivatalban

2017. december 9., szombat
 
A NAV ügyintézés is a Kormányhivatalban

Hódmezővásárhelyen lesz a megyében először olyan ügyfélszolgálat a Kormányhivatalban, ahol az állami szolgáltatások köre a NAV ügyeintézéssel bővül.

 

 

 

 

 

 

2015 októberében nyílt meg Hódmezővásárhelyen a Kormányablak, Járási Hivatal az Ady Endre utca 14. számú épületben.

Az egykori Corvin Mátyás Szakközépiskolát, illetve a Városi Televíziót kiszolgáló épületben kialakított hivatalban 14 munkaállomáson dolgozó - a témában járatos - ügyfélszolgálatos  fogadja az ügyfeleket, valóban korszerű körülmények között.

Januártól az épület 800 négyzetméteres - több emeletes - bővítésével újabb szolgáltatásra nyílik lehetőség.

Összesen 25 munkaállomással a megyében lesz először olyan ügyfélszolgálat, ahol a Nemzeti Adó és Vámhivatal Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatósága is fogadja az ügyfeleket. Ezzel januártól megszűnik a Kinizsi utcai NAV ügyfélszolgálat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hol a legjobb élni 2017-ben?

Hol a legjobb élni 2017-ben?

Melbourne maradt a világ legélhetőbb helye 2017-ben is. A második legjobb hely a szomszédunkban van, Budapest helyezése javult tavalyhoz képest.
Állandó kiállítás Vásárhelyről

Állandó kiállítás Vásárhelyről

A város történetét bemutató új állandó kiállítás nyílt a Tornyai János Múzeumban Évszázadok a Hód tó partján - Houdtól Újvárosig címmel pénteken.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.