Kék hírekA napokban elkészül a vádirat a Kalmár betörői ellen

2011. december 2., péntek
 
A napokban elkészül a vádirat a Kalmár betörői ellen

Információink szerint nagyobb volt a károkozás, mint maga a lopás. Ennek számszerűsítése  akkor válik ismertté, amikor a rendőrség a nyomozást befejezi. Addig az ügyről nem kívánnak nyilatkozni. Gyorsaságuk mindenesetre imponáló, hiszen alig öt óra alatt sikerült az elkövetők nyomára bukkanni. Mint arról beszámoltunk, a tettes a 19 éves D.Gy., aki nemrég annak az iskolának volt a tanulója, amelybe betört.

 

A rendőrség tájékoztatásából kiderült, hogy a hátsó ajtó üvegét betörve jutott be unokatestvérével. Sorra járva a Kalmár Zsigmond Iskola emeleteit, összesen nyolc zárt ajtót rúgtak be. Ezzel már önmagában is százezres nagyságrendű kárt okoztak. A zsákmány végül is egy szintetizátor, egy laptop, valamint egy hordozható DVD lejátszó volt. A 19 éves fiatalember másnap reggel felkereste egy ismerősét, akinek felajánlotta a tárgyakat. Az értük kapott pénzt lényegében azonnal elköltötte cigarettára. Ezt már a vallomásában mondta el, miután elfogták.

A vásárhelyi nyomozók a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a helyszíni szemlét, melynek során a rendőrök látókörébe került az iskola egyik volt tanulója, aki unokatestvérével követte el a bűncselekményt. A házkutatások során a vásárhelyi nyomozók megtalálták a lopott tárgyakat, így a kár teljes egészében megtérült. Mint azt megtudtuk, az ajtókban keletkezett komolyabb kár. Volt amelyiknek az üvegét kirugták, volt amelyikbe lyukat vágtak, hogy bejuthassanak és volt amelyiknél az erőszak hatására az ajtótok is sérült. Mint arról tájékozódtunk, a nemrég kapott interaktív iskolai táblákhoz használatos értékes laptopokban nem esett kár.

A 19 éves fiatalemberről megtudtuk hogy D.Gy. az iskola egyik volt tanulója, akinek – mint kiderült – a 2010-ben bevezetett jogszabályok szerint 30 igazolatlan órája volt és ez az iskolalátogatás kizáró oka lett. Szakmát sem tudott szerezni.

Kihallgatásuk során részletes beismerő vallomást tettek. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a betörők ellen lopás bűntette, míg az alkalmi vevő ellen orgazdaság miatt indított büntetőeljárást. Várhatóan 30 napon belül, gyorsított eljárásban bíró elé állnak.

 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.