Kultúra, oktatásA Naplegenda Hódmezővásárhelyre érkezik

2012. október 25., csütörtök
 
A Naplegenda Hódmezővásárhelyre érkezik

Október 26-án, pénteken este hét órától a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönsége a Magyar Állami Népi Együttes  Naplegenda című táncos produkcióját láthatja.

 

 

 

 

Egy bizonyítottan közönség kedvenc, amely 2000 óta több mint 100 előadást megért, 5 országot megjárt, a Nap kultuszt bemutató monumentális táncprodukció. 

Az alkotók egészen eredeti, eddig nem látott látvány- és hangzásvilágot hoztak a hazai és a külföldi táncszínházi előadások világába. A Naplegenda friss, kreatív, szellemében 21. századi táncszínházi előadás, amely a művészet sajátos eszközeivel jeleníti meg a Nap kultuszát, életünkben betöltött szerepét, égi útjának és az emberi élet menetének, fordulópontjainak kapcsolatát.

 

A rendező-koreográfus Mihályi Gábor a magyar és a közép-kelet-európai néptáncok legdinamikusabb, legsodróbb erejű motívumait ötvözte és állította színpadra a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével. Munkájáért 2000-ben a Magyar Táncművészek Szövetségétől megkapta "Az évad legjobb alkotója" díjat. A produkció zeneszerzője, a Riverdance szólistájaként világot járt Nikola Parov a kelet-európai népzenei tradíciókból táplálkozva új, eredeti zenei világot teremtett, amelyben a szaxofon, a dobok, a rézfúvósok és a hegedű hangzása tökéletes harmóniát alkot. A dinamika, a hagyomány és a misztikum varázslatos egyvelege ez a népzene és a world music stílusában készült zenemű.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.