Kultúra, oktatásA napközi alatt lehetne kötelező tornaórát tartani

2011. augusztus 30., kedd
 
A napközi alatt lehetne kötelező tornaórát tartani

Hoffmann Rózsa szerint délutáni napközis foglalkozás keretében szervezhető meg alsó tagozaton a mindennapos testnevelés. Már a most induló tanévben követendő ez a célkitűzés – írta az általános iskolai intézményvezetőknek küldött levelében az oktatási államtitkár.

 

 

Fotó: VH

 

Az új, nemzeti köznevelésről szóló törvény megjelenése előtt, a most induló 2011/2012-es tanévben az 1-4. évfolyamon tanulók számára - azokon a napokon, amikor délelőtti órarendjükben a testnevelésóra nem szerepel - a délutáni napköziben, annak óraszáma, pedagógus-létszámkerete és infrastruktúrája felhasználásával kerülhet sor a többletfoglalkozások megszervezésére – fejtette ki az államtitkár a kormany.hu oldalon közzétett dokumentumban.

Hozzátette, hogy az e korosztályba tartozók országosan mintegy 80 százaléka veszi igénybe a napközit. Arra kérik az intézményvezetőket, gondoskodjanak arról, hogy - az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve - valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon, „sőt, tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt is vegyenek” a tanulók.


Mint arról már írtunk Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának július 5-i ülésén jelentette be, hogy jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, s ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány
A főosztályvezető akkor hozzátette: a kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről a megegyezés már megszületett Czene Attila, sportért felelős és Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár között. Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak majd a négy alsó osztályban, míg a felső tagozaton az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést.

Közlése szerint 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van jelenleg Magyarországon, amely nem rendelkezik sportinfrastruktúrával. A feltételek javítása érdekében a sportért felelős államtitkárság négy régióban összesen nyolcmilliárd forint értékben ír ki hamarosan létesítményfejlesztési pályázatot.

 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.