GazdaságA munkanélküliségtől a versenyszféráig

2016. december 29., csütörtök
 
A munkanélküliségtől a versenyszféráig

Bár még nincsenek meg a 2016-ra vonatkozó adatok, a napokban Hegedűs Zoltán alpolgármester nyilatkozata szerint, 2016-ban 2,4 százalékos munkanélküliség. Ez jelenleg a járásban 900 körüli, Vásárhelyen 747 főálláskeresőt jelent. 

 

 

 

 

Öt év viszonylatában összességében a munkanélküliek számának jelentős csökkenéséről beszélt. Optimista megnyilatkozását a Csongrád Megyei kormánymegbízott, Juhász Tünde megbízásából a Kormányhivatal 2015-ös munkaügyi- helyzetkép jelentése is igazolni látszik, amely szerint, a munkanélküliek (2015-ös év) decemberi záró létszáma 1359 fő volt, amely 213 fővel, vagyis 13,5 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben. Míg a gazdaságilag aktív népesség százalékában mért aránya szerint 2014-ben 11 százalék, 2015-ben 7 százalék volt a munkanélküliség Vásárhelyen.

A munkaügyi-helyzetkép jelentés még egy adata szerint a 2014-hez képest, tavaly 21 százalékkal csökkent a munkát kereső pályakezdő fiatalok száma. A jelentés nem tér ki az okok vizsgálatára, ami akár lehet az elvándorlás, vagy a külföldi munkavállalás is.

 

Ugyanakkor Simon Attila bejelentette, megérett az idő és a helyzet a közfoglalkoztatási program átalakítására. – mondta december 28-án a Világgazdaságnak.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára a Világgazdaság december 28-i számában megjelent interjúban kiemelte: a 2011-es munkaerőpiaci helyzetre jó válasz volt a közfoglalkoztatási program kiterjesztése azzal a céllal, hogy visszatereljen a munkába olyan embereket, akik akár évtizedekre leszakadtak a munkaerőpiacról.

„Időközben viszont kiüresedett a munkaerőpiaci kosarunk, és már szükségünk van mindenkire, aki munkára fogható” – mondta az NGM helyettes államtitkára.

Rámutatott: az átlagosan 250 ezer fős közfoglalkoztatotti létszámból nagyjából 100-150 ezer fő helyezhető el a nyílt munkaerőpiacon. A nemzetgazdasági tárca többek között azt javasolja, hogy három éven belül maximum 12 hónapig lehessen közfoglalkoztatotti státuszban maradni. Akinek ez idő alatt nem sikerül alkalmassá válnia a versenyszférában való elhelyezkedésre, például egészségügyi okok miatt, azt más módon kell segíteni – mondta Simon Attila.

Szeretnék elérni azt is, hogy a szakképzetteket ne „pazarolják el” a közfoglalkoztatásra, miközben a legtöbb ágazatban hiány van belőlük – mutatott rá a helyettes államtitkár.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A zebrán gázolt a vásárhelyi férfi

A zebrán gázolt a vásárhelyi férfi

Elütötte a kijelölt átkelőhelyen szabályosan áthaladó nőt. A gázoló a mentőket még megvárta, de a rendőröket már nem. A nő később meghalt.
Munkaszüneti napok 2017-ben

Munkaszüneti napok 2017-ben

Az már most is látszik, hogy legkevesebb öt hosszú hétvége lesz 2017-ben. Ezeken túl, két alkalommal szerdára fog esni az ünnepnap.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.