KözéletA múlt emlékeit a fiataloknak is ismerniük kell

2012. szeptember 4., kedd
 
A múlt emlékeit a fiataloknak is ismerniük kell

Bolgár, német és román partnerintézményekkel közösen nyert pályázatot a Tornyai János Múzeum és Közművelési Központ kiállítóhelye, az Emlékpont. A programsorozat ezen a héten Vásárhelyen folytatódik.

 

 

Fotók: VH

 

 

Az Európai Unió által kiírt és finanszírozott Europe For Citizens program keretében az „Openness - Past Memory For A Future Open Society”, azaz ’Nyitottság – A múlt emlékei a jövő nyitott társadalmáért’ elnevezésű pályázat lényege, hogy a résztvevő négy ország összesen nyolc múzeuma, tudományos intézete megossza egymással tapasztalatait a kommunista diktatúra időszakának bemutatási lehetőségeiről, módszereiről és közös, látogatóbarát kiállítási módszereket dolgozzanak ki. Valamennyi ország a saját intézményeiben folyó tevékenységét is megosztja partnereivel.

 

A programsorozat jelenlegi szakaszában a három országból 23 –an érkeztek arra a háromnapos konferenciára, amely során a résztvevő szakemberek a hazai rendszerváltás előtti félévszázados múlt egy-egy politikatörténeti vonatkozásával ismerkedhetnek meg.

 

Mennyire érdekli a fiatalokat a szocializmus korszaka, kérdeztük a Vásárhelyen vendégeskedő bolgár történészektől (képünkön jobbra) . „Én magam ahhoz a generációhoz tartozom, akinek inkább a szülei, nagyszülei élték meg a kommunista időszakot. Ezért is fontos hogy megismerkedjünk azokkal az évtizedekkel” mondta Ileana Gancseva. A Vásárhelyi Hírek felvetésére, hogy a keleti blokk országai közül leginkább a Todor Zsivkov vezette Bulgária állt legközelebb a Kreml-hez, Violetta Petrova úgy reagált: akkor, azokban az időkben ezt ők nem tudták. „Nem lehet feketén-fehéren kijelenteni, hogy hatással volt ránk a Szovjetunió, egész egyszerűen azért, mert „ott lent” az emberek nem is tudhattak arról mi alapján hoztak döntéseket a kommunista párt vezetői” - fejtette ki Violetta Petrova. A bolgár történész delegáció harmadik tagja, Lora Doncseva hozzátette, „Ezért is fontos hogy feltárjuk a múlt történéseit, a mozgatórugókat és a fiatalokat megismertessük egy olyan letűnt korszakkal, amely évtizedeken át a fejünk felett hozott embermilliókat befolyásoló döntéseket.”

 

Idén áprilisban már volt egy találkozó Hódmezővásárhelyen. Akkor múzeumpedagógiai eszközökkel, előadásokkal, tanórákkal, kerekasztal-beszélgetéssel mutatták be az Emlékpont munkatársai az intézmény profilját és működését.  Szeptember 4-6. között a 23 külföldi történész a ’Hagyomány a kommunizmus célkeresztjében’ címet viselő konferencián a kommunizmus hazai történetének legfontosabb politikatörténeti vonatkozásaival ismerkedik. Az előadásokon többek között a kuláküldözésről, a Fehér Gárda ellenállási mozgalomról, a kádári Magyarország gazdasági és oktatási viszonyairól hallhatnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.